Szent Imre és Szent Anna

Pápa, Celli út 35.

Pápa
Celli út 35.
A Huszár laktanyával szemben, a Celldömölk felé vezető úton, a...Teljes szövegA Huszár laktanyával szemben, a Celldömölk felé vezető úton, a körforgalom előtt a 35. számú ház udvarában áll,Kevesebb szöveg

Felállítás1895

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
H.István
2015.04.14. 12:35
Régóta szemeztem már ezzel az alkotással. Forgalmas és látványos helyen áll, gyakran megyek el előtte. Az ok, amiért eddig vártam vele az volt, hogy nem sok mindent tudtam róla. Nem igazán szoktam vallási témájú műlapot készíteni, de most kivételt teszek. Most teljesen véletlenül találtam valami keveset a neten. Ennek egy része azóta tévesnek bizonyult.
A szobor Szent Imrét ábrázolja, mellette Szent Anna, lánygyermekének, Máriának vállára teszi kezét. Előttük egy kereszt áll.
Az emlékmű feliratai:
„Dominus videt, et providet” [Az Úr előrelát és gondoskodik]
„Isten dicsőségére emeltette
Paál Imre
és neje
Berki Anna
1895."
A szobor az állíttatók "névszentjeit" ábrázolja.
Az alkotó: KELEMEN K. Sajnos még utána kell néznem ő ki lehetett.
Az emlékművet 2001-ben újították fel, valamint a lábazatot és a kerítést a telek gazdája.
Források:
http://www.magyarkurir.hu/hirek/az-ur-elorelat-es-gondoskodik-emlekezes-szent-imre-hercegre

H.István műlapja

Közös gyűjteményben
Szent Imre-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent Imre és Szent Anna" c. alkotás fotói

Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
201987
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2015.04.13. 17:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.04.13. 17:52
2013. június

"Szent Imre és Szent Anna" c. alkotás fotói

Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
202003
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2015.04.14. 12:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.04.14. 12:02
2013. május

"Szent Imre és Szent Anna" c. alkotás fotói

Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
202004
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2015.04.14. 12:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.04.14. 12:02
2013. május

"Szent Imre és Szent Anna" c. alkotás fotói

Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
202005
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2015.04.14. 12:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.04.14. 12:03
2013. június

"Szent Imre és Szent Anna" c. alkotás fotói

Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
202006
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2015.04.14. 12:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

202007
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2015.04.14. 12:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.04.14. 12:04
2013. június

"Szent Imre és Szent Anna" c. alkotás fotói

Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
202008
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2015.04.14. 12:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.04.14. 12:04
2013. június

"Szent Imre és Szent Anna" c. alkotás fotói

Település
Pápa
Feltöltő
Azonosító
202009

202010
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2015.04.14. 12:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.04.14. 12:05
2013. június
Összesen 9 fotó

Műlap története

15.04.14. 12:35
H.István publikálta "Szent Imre és Szent Anna" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.