Boldog Kalkuttai Teréz Anya

Bicske, Szent István út 1.

Angol cím:Blessed Teresa of Calcutta

Bicske
Szent István út 1.
Az alkotás a bicskei Szentháromság templom homlokzati szoborfülkéjében látható.

Avatás2014. augusztus 20.


Aerdna
2015.04.07. 08:48
Bicskén 2014. augusztus 20-án ünnepélyes keretek között, államalapításunk ünnepén leplezték le Lestyán Goda János két szobrát a katolikus templom homlokzatán. A templom szoborfülkéiben még soha sem állt szobor, megépítése óta nem került ide alkotás.

Boldog Kalkuttai Teréz Anya szobra a templom – szemből nézve – jobb oldali fülkéjében kapott helyet. Őt Szent II. János Pál pápa avatta boldoggá.

Az avatáson részt vett Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Molnár Krisztián, megyei főjegyző, valamint L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Beszédet mondott L. Simon László államtitkár, majd Szentandrási-Sós Zsuzsanna művészettörténész. Ezt követően került sor a szobrok leleplezésére, melyet L. Simon László államtitkár, Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, Bicske város polgármestere, Pálffy Károly alpolgármester és Lestyán-Goda János szobrászművész leplezett le. A szobrokat Varga Imre címzetes esperes, plébános áldotta meg. Az avatáson az a Bicskei Fesztivál Fúvószenekar játszott, melyet Szent II. János Pál pápa is hallott játszani a Vatikánban.

Az alkotás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg, melyhez pályázatot nyújtott be Bicske város Önkormányzata és a Római Katolikus Egyházközség.

Sajnos a szobor anyagára vonatkozóan nem találtam információt, feltételezésem szerint kerámia lehet. Még várom az alkotó válaszát ezzel kapcsolatosan.
Források:
https://www.facebook.com/permalink.php?id=148614205176278&story_fbid=721843881186638
http://www.bicskeiplebania.hu/
http://www.torogabor.fidesz.hu/hirek/2014/08/20/nagyszabasu-unnepseg-bicsken
http://bicskemuvhaz.hu/allamalapitasunk-unnepen
http://bicske.blog.hu/2014/08/20/ket_szep_szobor_a_templom_fohomlokzatan
http://www.nka.hu/archivum/tamogatasok/tamogatott_palyazatok/vizualis-muveszetek/vizualis-muveszetek_131022
http://feol.hu/bicske/szobrok-a-bicskei-templomfulkeben-1641414

Aerdna műlapja



Cím alapján hasonló

"Boldog Kalkuttai Teréz Anya" c. alkotás fotói Bicske településről

Feltöltő
Azonosító
201447
Feltöltve
2015.04.07. 08:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.07. 08:34

"Boldog Kalkuttai Teréz Anya" c. alkotás fotói Bicske településről

Feltöltő
Azonosító
201448
Feltöltve
2015.04.07. 08:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.07. 08:35

"Boldog Kalkuttai Teréz Anya" c. alkotás fotói Bicske településről

Feltöltő
Azonosító
201449
Feltöltve
2015.04.07. 08:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.07. 08:36

"Boldog Kalkuttai Teréz Anya" c. alkotás fotói Bicske településről

Feltöltő
Azonosító
201450
Feltöltve
2015.04.07. 08:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/320 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.07. 08:37

"Boldog Kalkuttai Teréz Anya" c. alkotás fotói Bicske településről

Feltöltő
Azonosító
201451
Feltöltve
2015.04.07. 08:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.07. 08:38

"Boldog Kalkuttai Teréz Anya" c. alkotás fotói Bicske településről

Feltöltő
Azonosító
201452
Feltöltve
2015.04.07. 08:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.07. 08:39

"Boldog Kalkuttai Teréz Anya" c. alkotás fotói Bicske településről

Feltöltő
Azonosító
201453
Feltöltve
2015.04.07. 08:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.07. 08:40

"Boldog Kalkuttai Teréz Anya" c. alkotás fotói Bicske településről

Feltöltő
Azonosító
201454
Feltöltve
2015.04.07. 08:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.07. 08:41

"Boldog Kalkuttai Teréz Anya" c. alkotás fotói Bicske településről

Feltöltő
Azonosító
201455
Feltöltve
2015.04.07. 08:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.07. 08:41
Összesen 9 fotó

Műlap története

11 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Boldog Kalkuttai Teréz Anya" feltöltésünket!
11 napja
A "Boldog Kalkuttai Teréz Anya" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
16.10.09. 16:43
Megérintettem a "Boldog Kalkuttai Teréz Anya" alkotást!
15.04.07. 08:48
Aerdna publikálta "Boldog Kalkuttai Teréz Anya" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.