Hosszúhetény, Fő utca 33


Felállítás2014. szeptember 27.

Marsai Ágnes (keramikus)

uzmaria
2015.04.05. 16:26
Bocz Gyula hosszúhetényi házának falán 2014-ben avatott dombormű/emléktábla.

„Bocz Gyula (Pécs, 1937. március 1. – Pécs, 2003. július 12.) Munkácsy Mihály-díjas Baranya megyei magyar szobrászművész. Autodidakta módszerrel tanulta ki a művészetet, kezdetben gyári munkásként dolgozott. Lantos Ferenc oktatta a pécsi Doktor Sándor Művelődési Központ képzőművészeti szakkörében. Az 1960-as évek elejétől organikus-nonfiguratív szobrokat alkotott, illetve elsősorban kő, ritkábban fém kisplasztikákat. Szürrealisztikus nonfiguratív alkotásai a Szürenon művészcsoportosuláshoz kapcsolták őt. Először 1963-ban állította ki a műveit. 1968 és 1975 közt a villányi szobrász-alkotótelepen dolgozott, ekkor készültek nagyméretű plasztikái. Az 1980-as évek közepétől festett, szögekkel kivert faszobrokat is alkotott 1981-től Hosszúhetényben, nagyapja házában telepedett le és itt alkotott.”
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Bocz_Gyula

uzmaria műlapja


Cím alapján hasonló

"Bocz Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Marsai Ágnes (keramikus)
Település
Hosszúhetény
Feltöltő
Azonosító
201203
Feltöltve
2015.04.05. 16:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 15.04.05. 16:19

"Bocz Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Marsai Ágnes (keramikus)
Település
Hosszúhetény
Feltöltő
Azonosító
201204
Feltöltve
2015.04.05. 16:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 15.04.05. 16:19

"Bocz Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Marsai Ágnes (keramikus)
Település
Hosszúhetény
Feltöltő
Azonosító
201205
Feltöltve
2015.04.05. 16:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A1300
ƒ79/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 15.04.05. 16:19

"Bocz Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Marsai Ágnes (keramikus)
Település
Hosszúhetény
Feltöltő
Azonosító
201206
Feltöltve
2015.04.05. 16:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 15.04.05. 16:20
Összesen 4 fotó

Műlap története

15.05.28. 20:17
A "Bocz Gyula" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.04.05. 16:26
uzmaria publikálta "Bocz Gyula" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.