Békéscsaba, Deák utca 2.

Békéscsaba
Deák utca 2.
A református templom kertjében áll.

Felállítás2008

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
TundeK62
2015.04.19. 23:02
A békéscsabai református templom kertje is egy olyan hely, ahová többször vissza kellett térni, hogy végül sikerüljön bemutatni az ott álló mellszobor-emlékművet. A gyülekezet egykori lelkészének állították 2008-ban, az életnagyságú emléket.
Az ő szolgálata idejében épült a templom.

"Id. Koppányi Gyula 1881-ben, egy Torontál vármegyei községben született. Hódmezővásárhelyen érettségizett, teológiai tanulmányait Debrecenben végezte. Szentesen segédlelkészként szolgált, majd 1908. február 23-án megválasztották az új anyaegyház első lelkészévé. Páratlan és példaértékű előkészítő és szervező munkájának köszönhetően 1912-ben elkészült a templom és a lelkészlak. Nem lehetett maradéktalan az öröm. Jött a nemzetünket (és benne egyházunkat) sújtó csapások sorozata: az első világháború, a kommün, majd Trianon.
Az ezt követő csodálatos konszolidáció az egyházközösséget is erősítette. Első lelkészünkre számos egyházi és világi tisztséget bíztak. Áldott élete a II. világháború alatt, 1944. augusztus 5-én ért véget. Három gyermeke közül Éva lánya teológiai akadémiát végzett, évtizeden át volt hitoktató városunk iskoláiban, Irma tanítónő lett, fia – Gyula – legtöbb vonatkozásban apja örökébe lépett."

A templom egykori középiskolám közvetlen szomszédságában áll – minden délben hallottuk harangja zúgását, négy éven át...
Források:
http://www.eloviz.eoldal.hu/cikkek/2007-es-evfolyam/2007_marc.html#lelkipasztorok

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Id. Koppányi Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
201149
Feltöltve
2015.04.05. 01:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 01:00

"Id. Koppányi Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
201152
Feltöltve
2015.04.05. 01:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 01:01

"Id. Koppányi Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
201150
Feltöltve
2015.04.05. 01:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

201153
Feltöltve
2015.04.05. 01:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

201154
Feltöltve
2015.04.05. 01:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 01:03

"Id. Koppányi Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
201155
Feltöltve
2015.04.05. 01:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 01:04

"Id. Koppányi Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
201156
Feltöltve
2015.04.05. 01:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 01:04

"Id. Koppányi Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
201151
Feltöltve
2015.04.05. 01:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 01:01

"Id. Koppányi Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
201157
Feltöltve
2015.04.05. 01:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 01:04

"Id. Koppányi Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
201158
Feltöltve
2015.04.05. 01:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.05. 01:05

"Id. Koppányi Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
434102
Fotózva
2015. szeptember
Feltöltve
2021.02.23. 08:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ56/10 • 1/200 • 60mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 08:57
2015. szeptember
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.07.23. 11:29
Megérintettem az "Id. Koppányi Gyula" alkotást
21.02.23. 08:57
1 új fotót töltöttem az "Id. Koppányi Gyula" műlaphoz
20.02.23. 15:35
Az "Id. Koppányi Gyula" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.04.19. 23:02
TundeK62 publikálta "Id. Koppányi Gyula" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.