Nyíradony, Millennium sétány

Nyíradony
Millennium sétány
A rendezvénycsarnok és a víztorony között

Felállítás2011. március 20.

Tulipán Tamás (tervező)

Nyul Imre
2015.04.04. 12:32
Nyíradony "hegyén", a Harangi Imre Rendezvénycsarnok előtt egy szép parkot létesítettek. Amikor az emlékpark szobrait mentem fotózni, akkor az emlékhely bejáratánál pillantottam meg a kb. 2,5 m magas alkotást, amely egy kis parkosított dombocskán, beton alapon áll.
A nyíradonyi Móricz Sándor ötlete volt az alkotás létrehozása, melyben Tulipán Tamás festőművész volt a segítségére, aki megtervezte. "Egy székelykapuhoz hasonlót szeretett volna, amin olyan faragványok láthatók, melyek a nyíradonyiak magyarságtudatát erősítik."
A királynői oldalon középen Boldogasszony látható, mellette Hunor íjjal, Magor dobbal. Felettük Hunor és Magor története.
Az őskapu királyi oldalán középen Krisztus látható, két oldalt Gábor és Mihály főangyalok.
Felül Nimród mitikus története látható.
A baloldali kopjafán Gut-Keled nemzetség címere, valamint az alkotók neve látható. (a Gut-Keled nemzetség nevéhez fűződik a XIII. században alapított monostor is Nyíradony határában.)
A jobboldalin pedig Nyíradony címere látható, illetve a következő szöveg olvasható:
"Őskapu mi eget s földet összeköt szeretet fényével: elődöknek tisztelete, utódoknak öröme
Állította Nyíradony, 2011.03.20."
Az Őskapun sok-sok egyéb szimbólum is látható.
Az alkotás avatásán, felszentelésén a város három keresztény történelmi felekezetének lelkipásztora is részt vett (görög katolikus, római katolikus, református).

Az Őskapu mellett két, nagyon nehezen, illetve itt-ott olvashatatlan tábla ismerteti az alkotás részleteit.
Sajnos a fotózást nem tudtam teljesen befejezni, mivel egy gyerekcsoport érkezett és ezzel az alkotással is fotózták egymást...

Az Őskapu avatása:
https://www.youtube.com/watch?v=zwJf0JLuCak
Források:
http://kepestulipan.blogspot.hu/2011/04/oskapu.html
http://www.nyiradony.hu/onkormanyzat/hirek/2011/03/31/92710/oskapu-avatas/

Nyul Imre műlapja

Cím alapján hasonló

"Őskapu" c. alkotás fotói Nyíradony településről

Őskapu
Feltöltő
Azonosító
201035
Feltöltve
2015.04.04. 11:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ63/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.04.04. 11:11

201036
Feltöltve
2015.04.04. 11:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

201037
Feltöltve
2015.04.04. 11:12

Nyul Imre 15.04.04. 11:12
Őskapu

"Őskapu" c. alkotás fotói Nyíradony településről

Őskapu
Feltöltő
Azonosító
201039
Feltöltve
2015.04.04. 11:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ63/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.04.04. 11:13
Őskapu

"Őskapu" c. alkotás fotói Nyíradony településről

Őskapu
Feltöltő
Azonosító
201040
Feltöltve
2015.04.04. 11:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ63/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.04.04. 11:14

201041

201042

201043
Feltöltve
2015.04.04. 11:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.04.04. 11:15
Őskapu

"Őskapu" c. alkotás fotói Nyíradony településről

Őskapu
Feltöltő
Azonosító
201044
Feltöltve
2015.04.04. 11:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.04.04. 11:16

201045

201690
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2015.04.09. 23:40
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2012. április

"Őskapu" c. alkotás fotói Nyíradony településről

Feltöltő
Azonosító
201691
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2015.04.09. 23:41
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/4000 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2012. április

"Őskapu" c. alkotás fotói Nyíradony településről

Feltöltő
Azonosító
201692
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2015.04.09. 23:42
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ110/10 • 1/4000 • ISO1600

201693

201694
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2015.04.09. 23:43
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/4000 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2012. április
Összesen 15 fotó

Műlap története

15.04.09. 23:43
1 új fotót töltöttem az "Őskapu" műlaphoz!
15.04.09. 23:42

15.04.09. 23:41
1 új fotót töltöttem az "Őskapu" műlaphoz!
15.04.09. 23:40
1 új fotót töltöttem az "Őskapu" műlaphoz!
15.04.04. 12:32
Nyul Imre publikálta "Őskapu" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.