Dózsa György szobra

Alternatív, helyi címek:Statuia lui Gheorghe Doja

Avatás1976. november 20.
Avatás1948

Bede Erika
2007.09.27. 00:00
'Dózsa egészalakos szobra 1976-ban került Dálnokba.

A bukaresti Köztársasági Palota alagsorában – tulajdonképpen egy szobortemetőben – fedeztem föl Szobotka András alkotását. Ez – eredetileg – egy 1948-ban kiírt temesvári pályázatra készült, Dózsa kivégzésének helyére került volna egy kis parkba. Közben a „nemzetközi helyzet fokozódott', s a román nacionalizmus kezébe kasza és kard került, amellyel levágtak a magyar ügyekből, amit lehetett. Kitörték a Dózsa-szobor nyakát is.

A '70-es évek elején ezt a szobrot kotortam ki a szó szoros értelmében a bukaresti alagsori szobortemetőből, de amire az avatására sor került, engem már rég eltanácsoltak a szoborállítások terrénumától. Magánemberként azért ott voltam az avatóünnepségen. Ettől a szobrászművészre való tekintettel sem tilthattak el, hiszen mély barátság alakult ki köztünk. A szobor negyedszázados elfektetésének feloldása az alkotó számára a mű feltámadásával azonosult. Az sem okozott problémát, hogy a szobortalapzatot bukaresti egyetemi tanár-építészmérnök kollegája, egy Damboianu nevű úr készítse el. Ez a jóváhagyatásokat, a kapcsolatkiépítéseket megkönnyítette.

A dálnoki szoboravató ünnepség nagy pártasszisztenciával zajlott. A díszgyűlés a Beczássy-kúria ebédlőjében volt, ahová mi is beszemtelenkedtünk. A dálnokiak akkor még kiváló szilvóriumot tudtak főzni. És vendéglátásuk is mindig híres volt.'
Sylvester Jajos: Dózsa népe trappban, Gondola internetes portál, 2005. március 4.
Források:
Sylvester Lajos: Emlékművek üzenete (a dálnoki Dózsa-emlékmű), Megyei Tükör, 1989 jan. 14.
További linkek
hu.wikipedia.org
Benkő Gabriella Emese
2023.02.08. 13:49
"A Kovászna megyei Dalnokon szobrot emeltek Dózsa Györgynek, az 1514- es parasztháború vezérének. Az emlékművet, amelyet Szobotka András szobrász és Anton Dimboianu műépítész készített, szombaton leplezték le. " [1]
Források:
[1] Avatás: előfizetős forrás Szabad Szó, 1976. 11. 25. (33. évfolyam, 9867. szám) 3. oldal közepe.
https://adt.arcanum.com/hu/view/SzabadSzoTemesvar_1976-4/?pg=188&layout=s

Bede Erika műlapja

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Dózsa György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dálnok (Dalnic)
Feltöltő
Azonosító
1100
Feltöltve
2007.09.27.

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bede Erika 07.09.27.
Feldolgozás alatt...

"Dózsa György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dálnok (Dalnic)
Feltöltő
Azonosító
1101

1102

1103

1104

fotó: Márkó László, 2004 aug.
Alkotó
Település
Dálnok (Dalnic)
Feltöltő
Azonosító
150798
Évszám
2004
Feltöltve
2013.11.01. 22:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.11.01. 22:15
2004
fotó: Márkó László, 2004 aug.
Feldolgozás alatt...

"Dózsa György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dálnok (Dalnic)
Feltöltő
Azonosító
171801
Feltöltve
2014.07.13. 18:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.07.13. 18:41
Feldolgozás alatt...

"Dózsa György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dálnok (Dalnic)
Feltöltő
Azonosító
171802

171803
Feltöltve
2014.07.13. 18:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.07.13. 18:42
Feldolgozás alatt...

"Dózsa György szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dálnok (Dalnic)
Feltöltő
Azonosító
566003
Feltöltve
2024.07.10. 12:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 24.07.10. 12:45

Archív fotók

Feldolgozás alatt...

"Dózsa György szobra" c. alkotás fotói

Képeslap az 1970-es évekből.
Alkotó
Település
Dálnok (Dalnic)
Feltöltő
Azonosító
125451
Évszám
1970
Feltöltve
2012.11.23. 09:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.11.23. 09:08
1970, Archív felvétel
Képeslap az 1970-es évekből.
Feldolgozás alatt...

"Dózsa György szobra" c. alkotás fotói

Erdélyi írók, költők a szobornál, 1976.
Alkotó
Település
Dálnok (Dalnic)
Feltöltő
Azonosító
218928
Évszám
1976
Feltöltve
2015.10.01. 08:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 15.10.01. 08:16
1976, Archív felvétel
Erdélyi írók, költők a szobornál, 1976.
Összesen 12 fotó

Műlap története

24.07.10. 12:45
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György szobra" műlaphoz
24.05.12. 16:06
Megérintettem a "Dózsa György szobra" alkotást
23.02.08. 13:49
A "Dózsa György szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.12.18. 17:12
A "Dózsa György szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.05.18. 21:02
A Közösség megszavazta a Dózsa György szobra műlapon várakozó szerkesztést
18.12.12. 09:26
A "Dózsa György szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.10.01. 08:16
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György szobra" műlaphoz
14.07.13. 18:42
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György szobra" műlaphoz
14.07.13. 18:41
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György szobra" műlaphoz
14.07.13. 18:41
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György szobra" műlaphoz
13.11.01. 22:15
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György szobra" műlaphoz
12.11.23. 09:08
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György szobra" műlaphoz
12.11.17. 22:31
A "Dózsa György szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
07.09.27.
Bede Erika publikálta "Dózsa György szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.