Tarcal, Fő út 186. felett
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Áldó Jézus

Tarcal
Fő út 186. felett
Tokaj felé haladva a Fő út végén balra befordulva a szőlős dombokon található.

Felállítás2015. március 25.

Petró Attila (kőfaragó, közreműködő)

Kiss Katalin
2015.03.27. 19:50
Tokaj-Hegyalján, Tarcal feletti szőlős dombon áll egy 8 és fél méter magas, 50 tonnás Áldó Krisztus szobor, két méteres talapzatra emelve.

Már az ősszel felfigyeltünk Gávavencsellőn Petró Attila vállalkozó udvarán az óriási szoborra, akkor megtudtuk, hogy Tarcal kapja ajándékba, melyet Szabó Sándor szerencsi szobrász faragott ki gránitból.

http://tarcal.hu/aldo-jezus-szobor/

Az elszállítása is óriási munka volt, de sikeresen a helyén áll az Áldó Krisztus - védve, őrizve, áldva a Tokaj-Hegyalja szőlővidékét.

A szobortól a zarándokturizmus fellendülését is várják. Erre minden esély meg is van Tarcalon, hiszen még ebben az évben elvégzik a Mária-Terézia kápolna felújítását is, a munkálatokat Degenfeld grófnő finanszírozza. Előtte pedig egy új 34 férőhelyes zarándokházat is átad a katolikus egyház, tovább növelve a hívők komfortérzetét.
Tarcal egyébként pontosan a Mária út (Mariazell-Máriapócs-Csíksomolyó) főtengelyén fekszik.

http://kepek.444.hu/2015/03/27/csoda-tortent-egy-oriasi-jezus-krisztus-3d-puzzle-szobor-jelent-meg-tokajhegyaljan/

A dombra való feljutás még nehezen sikerült, de az út megépítése, és a tereprendezés a következő feladata a helyi önkormányzatnak.
Források:
http://kepek.444.hu/2015/03/27/csoda-tortent-egy-oriasi-jezus-krisztus-3d-puzzle-szobor-jelent-meg-tokajhegyaljan/
http://tarcal.hu/aldo-jezus-szobor/

Kiss Katalin műlapja

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
200012
Feltöltve
2015.03.27. 18:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.27. 18:58

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
200013
Feltöltve
2015.03.27. 18:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.27. 18:59

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
200015
Feltöltve
2015.03.27. 19:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ48/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.27. 19:01

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
200016
Feltöltve
2015.03.27. 19:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ38/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.27. 19:01

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
200018
Feltöltve
2015.03.27. 19:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.27. 19:02

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
200019
Feltöltve
2015.03.27. 19:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ40/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.27. 19:03

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
200020
Feltöltve
2015.03.27. 19:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ34/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.27. 19:03

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
200022
Feltöltve
2015.03.27. 19:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.27. 19:04

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
200023
Feltöltve
2015.03.27. 19:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.27. 19:05

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
204502
Feltöltve
2015.05.02. 14:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ49/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.05.02. 14:35

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
223725
Feltöltve
2015.11.01. 21:03
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 450D
ƒ9/1 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 15.11.01. 21:03

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
223726
Feltöltve
2015.11.01. 21:03
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 450D
ƒ9/1 • 1/640 • ISO200

223727
Feltöltve
2015.11.01. 21:04

Gyurkóné Edit 15.11.01. 21:04

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
252013
Feltöltve
2016.09.08. 23:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.09.08. 23:51

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
252014
Feltöltve
2016.09.08. 23:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.09.08. 23:52

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
252015
Feltöltve
2016.09.08. 23:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.09.08. 23:53

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
252016
Feltöltve
2016.09.08. 23:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.09.08. 23:54

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
423922
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 11:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/1250 • 9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 11:34
2018. július

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
423923
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 11:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ63/10 • 1/1250 • 10.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 11:35
2018. július

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
423924
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 11:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/1250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 11:35
2018. július

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
423925
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 11:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ45/10 • 1/1250 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 11:36
2018. július

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
423926
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 11:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ56/10 • 1/1250 • 8.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 11:36
2018. július

Adalék vagy máshol

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

A munka telephelyén
Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
200024
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2015.03.27. 19:06
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ34/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.27. 19:06
2014. szeptember
A munka telephelyén

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

A munka telephelyén
Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
200025
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2015.03.27. 19:06
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.27. 19:06
2014. szeptember
A munka telephelyén

Élményképek

"Áldó Krisztus" c. alkotás fotói

Alkotó
Szabó SándorPetró Attila (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tarcal
Feltöltő
Azonosító
477773
Feltöltve
2022.02.19. 11:42
Képinfó
Élménykép
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ245/100 • 1/420 • 3.5mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.02.19. 11:42
Összesen 25 fotó

Műlap története

22.07.07. 09:06
Az "Áldó Krisztus" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.02.19. 11:42
1 új fotót töltöttem az "Áldó Krisztus" műlaphoz
22.02.19. 11:42
Megérintettem az "Áldó Krisztus" alkotást
20.11.10. 11:36
2 új fotót töltöttem az "Áldó Krisztus" műlaphoz
20.11.10. 11:35
2 új fotót töltöttem az "Áldó Krisztus" műlaphoz
20.11.10. 11:34
1 új fotót töltöttem az "Áldó Krisztus" műlaphoz
20.01.29. 08:36
Az "Áldó Krisztus" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.10.20. 15:46
Az "Áldó Krisztus" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.10.11. 15:35
Az "Áldó Krisztus" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.09.08. 23:54
1 új fotót töltöttem az "Áldó Krisztus" műlaphoz
16.09.08. 23:53
1 új fotót töltöttem az "Áldó Krisztus" műlaphoz
16.09.08. 23:52
1 új fotót töltöttem az "Áldó Krisztus" műlaphoz
16.09.08. 23:51
1 új fotót töltöttem az "Áldó Krisztus" műlaphoz
15.11.01. 21:04
1 új fotót töltöttem az "Áldó Krisztus" műlaphoz
15.11.01. 21:03

15.03.27. 19:50
Kiss Katalin publikálta "Áldó Krisztus" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.