Egerszalók, Kossuth Lajos út 67.
További képek a Fotólistában

Egerszalók
Kossuth Lajos út 67.
A római katolikus templom mögötti dombon.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Fodor István (kőfaragó)

Domby
2015.04.06. 21:48
Egertől kb. 5 km.re található Egerszalók, a település római katolikus temploma barokk stílúsban 1798-ban épűlt http://www.egerszaloktemplom.hu/tortenet A templom mögötti domboldalán tartják minden év júliusában az " Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlatot "
Több mint 30 éve tartják meg a fent említett keresztény Ifjúság lelkigyakorlatot. Az első években pár fiatal, míg most már több ezren vesznek részt azon. Kis csoportokban zajlanak a beszélgetések, amiről a következő módon emlékeznek meg: "A modern keresztény könnyűzenével és fiatalos lendülettel átszőtt, mégis léleképítő találkozó, a maga sajátos vonásával, visszavonzza azokat akik egyszer már ellátogatott oda."

Rövid ideig tartózkodtam Egerszalókon, így itthonról tudtam csak kutakodni a kb. 20-25 méter szélességű alkotás után. A római katolikus templom plébániájától kapott válasz szerint ez nem műalkotás! A 80-as években építették, de most már nem használják szabadtéri oltár hátteréül. A gyógyvizek egyesületétől (Egerszalók) kaptam meg az alkotó nevét, aki egy helyi kőfaragó volt. Mária szobor mögött a Szentháromságot és a 12 apostolt egy-egy fehér oszloppal jelölte az alkotó.

Szerintem ez az alkotás Műlapra való alkotás, attól függetlenül, hogy a római katolikus egyház szerint nem. /De a szerkesztők eldöntik./
Források:
http://www.szalokitalalkozok.hu/szalokrol-altalaban

Domby műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szabadtéri oltár" c. alkotás fotói Egerszalók településről

Feltöltő
Azonosító
199834
Feltöltve
2015.03.25. 17:11
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.03.25. 17:11

"Szabadtéri oltár" c. alkotás fotói Egerszalók településről

Feltöltő
Azonosító
199835
Feltöltve
2015.03.25. 17:13
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ29/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.03.25. 17:13

"Szabadtéri oltár" c. alkotás fotói Egerszalók településről

Feltöltő
Azonosító
199836
Feltöltve
2015.03.25. 17:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.03.25. 17:14

"Szabadtéri oltár" c. alkotás fotói Egerszalók településről

Feltöltő
Azonosító
199837
Feltöltve
2015.03.25. 17:16
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ49/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.03.25. 17:16

"Szabadtéri oltár" c. alkotás fotói Egerszalók településről

Feltöltő
Azonosító
199838
Feltöltve
2015.03.25. 17:17
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.03.25. 17:17

"Szabadtéri oltár" c. alkotás fotói Egerszalók településről

Feltöltő
Azonosító
201392
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2015.04.06. 22:02
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2013. május

"Szabadtéri oltár" c. alkotás fotói Egerszalók településről

Feltöltő
Azonosító
201393
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2015.04.06. 22:03
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2013. május

"Szabadtéri oltár" c. alkotás fotói Egerszalók településről

Feltöltő
Azonosító
201394
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2015.04.06. 22:04
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2013. május

"Szabadtéri oltár" c. alkotás fotói Egerszalók településről

Egy tavaszi reggelen...
Feltöltő
Azonosító
201395
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2015.04.06. 22:05
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/80 • ISO100

201396
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2015.04.06. 22:06
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2013. május

Adalék vagy máshol

"Szabadtéri oltár" c. alkotás fotói Egerszalók településről

Feltöltő
Azonosító
199839
Feltöltve
2015.03.25. 17:20
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 15.03.25. 17:20
Összesen 11 fotó

Műlap története

15.04.06. 22:06
1 új fotót töltöttem a "Szabadtéri oltár" műlaphoz!
15.04.06. 22:05
1 új fotót töltöttem a "Szabadtéri oltár" műlaphoz!
15.04.06. 22:04
1 új fotót töltöttem a "Szabadtéri oltár" műlaphoz!
15.04.06. 22:03
1 új fotót töltöttem a "Szabadtéri oltár" műlaphoz!
15.04.06. 22:02
1 új fotót töltöttem a "Szabadtéri oltár" műlaphoz!
15.04.06. 21:48
A közösség publikálta Domby "Szabadtéri oltár" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.