Csókakő, Zrínyi utca .

Angol cím:Holy Family

Csókakő
Zrínyi utca .
Játszótér mellett található.

Felállítás2010. szeptember

Révay Gyula (fafaragó)

Bodorné Mária
2015.03.17. 10:54
A szobor Szűz Máriát, Szent Józsefet ábrázolja. A nagyobbik gyerek: Jézus, a kisebbik a gyermek Jézus unokatestvére, rokona: Szent Tamás. A stilizált stílusban készült műalkotás meghagyja a látogató szabadságát abban, hogy a család szimpla ábrázolását lássa benne. Nem tolakodó, finom vonalaival hívja fel magára a figyelmet. A vallásos és a nem vallásos ember közötti közös nevezőt állítja fel, bárki bármit is lásson benne, minden embernek közös értéke kell, hogy legyen, ami pedig nem más, mint hogy: a család SZENT.

A játszótér mellé helyezték el azért, mert a családot ábrázoló szobor az ideérkező családoknak kell, hogy felhívja elsősorban a figyelmét. A család egységének művészi megjelenítését fontosnak tartották a csókakőiek. Ezt az értéket mindenki felé közvetíteni kell, ez nem csak a csókakőieké. Éppen ezért a turisták, látogatók által gyakran felkeresett frekventált helyre a Nagy-Magyarország térre állíttatta a képviselő-testület.

A szobrot Révay Gyula csókakői fafaragó készítette, és 2010-ben avatták fel a Csókakői Várjátékokkor.
Források:
Az információt Csókakő Községi Önkormányzat polgármestere Fűrész György bocsátotta rendelkezésemre.



Cím alapján hasonló

"Szent család" c. alkotás fotói

Alkotó
Révay Gyula (fafaragó)
Település
Csókakő
Feltöltő
Azonosító
198627
Feltöltve
2015.03.15. 11:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ1
ƒ28/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 15.03.15. 11:38

"Szent család" c. alkotás fotói

Alkotó
Révay Gyula (fafaragó)
Település
Csókakő
Feltöltő
Azonosító
198628
Feltöltve
2015.03.15. 11:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ1
ƒ28/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 15.03.15. 11:39

"Szent család" c. alkotás fotói

Alkotó
Révay Gyula (fafaragó)
Település
Csókakő
Feltöltő
Azonosító
198629
Feltöltve
2015.03.15. 11:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ1
ƒ28/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 15.03.15. 11:39

"Szent család" c. alkotás fotói

Alkotó
Révay Gyula (fafaragó)
Település
Csókakő
Feltöltő
Azonosító
387184
Feltöltve
2019.12.10. 01:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ40/10 • 1/30 • 9mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.12.10. 01:10
Összesen 4 fotó

Műlap története

19.12.10. 01:10
1 új fotót töltöttem a "Szent család" műlaphoz
15.03.17. 20:13
A "Szent család" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.17. 20:11
A "Szent család" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.17. 10:54
A közösség publikálta Bodorné Mária "Szent család" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.