Debreczeni Ferenc síremléke

Debrecen, Debreceni Köztemető
Archív képek

Debrecen
Debreceni Köztemető
A ravatalozóhoz közel áll a síremlék.

Felállítás1934. október 14.

Csanak József (tervező)
Debreceni Műkőgyár (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Temető, sírkert
TundeK62
2015.03.13. 23:21
Ády kérdezte pár napja, tudok-e erről a síremlékről.
Igen, több mint öt éve fotóztam le először, és tavaly ősszel utoljára. A köztes képeket már meg sem kerestem a gépemen, mert a most feltöltött fotók teljes képet mutatnak a síremlékről. A tervező Csanak József építész volt, és az irodalom szerint szinte az összes hasonló síremlék a Debreceni Műkőgyárban készült, öntött kőből. Ennek megfelelően ma már nincs túl jó állapotban az egykori cserkésztiszt síremléke.
A síremlék felirata:
"Az élet csak akkor szép,
ha másokért tudunk élni,
a halál is csak akkor
igazán szép, ha másért
tudunk halni"

Mivel Debreczeni Ferenc 1931-ben hunyt el, ez azt jelenti, hogy exhumálták, és az eredetileg máshol eltemetett cserkész vezető síremlékét halála után három évvel avatták fel a debreceni Köztemetőben, melyben 1932 júliusától temetkeztek. Sajnos arról nincs tudomásom, hogy melyik temetőben helyezték először "örök" nyugalomra.

Az Ády által ajánlott oldal ezt írja róla (Ilyés Gábor, a cserkészetről szóló oldala): "Debreczeni Ferenc a IX. Cserkészkerület ügyvezető elnöke volt. 1931 pünkösdjén a kerület cserkészei nagyszabású együttes táborozással ünnepelték a kerület fennállásának 10 éves évfordulóját. Sajnos az 1200 cserkész ünneplésébe nagy szomorúság is vegyült, hiszen a kerületi ünnep megszervezője autóbaleset áldozata lett. Debreczeni "még leborulhatott Isten előtt nagy hálaadással a verőfényes pünkösdi reggelen. Még felvonult 1200 cserkésze élén a debreceni városháza elé tisztességadásra, de a diadalmas jubileumi ünnep áldott gyümölcsét már nem élvezhette, az ünnepséget záró tábortűznél már nem mondhatta el leírt beszédét. Ott már róla emlékeztek meg: a megdicsőült hű vezetőről". (Magyar Cserkész, 1931. június. 174. o.)

2021 nyarán vettem észre, hogy a síremléket szépen felújították a közelmúltban.
Források:
http://aranyliliom.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1136966

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Debreczeni Ferenc síremléke" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
198413
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2015.03.11. 23:14
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.11. 23:14
2010. március

"Debreczeni Ferenc síremléke" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
198414
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2015.03.11. 23:14
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.11. 23:14
2010. március

"Debreczeni Ferenc síremléke" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
198415
Feltöltve
2015.03.11. 23:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.11. 23:21

"Debreczeni Ferenc síremléke" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
198416
Feltöltve
2015.03.11. 23:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.11. 23:22

198417

198418
Feltöltve
2015.03.11. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.11. 23:23

"Debreczeni Ferenc síremléke" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
198419
Feltöltve
2015.03.11. 23:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.11. 23:24

198420

198421
Feltöltve
2015.03.11. 23:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.03.11. 23:26

"Debreczeni Ferenc síremléke" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
198422

198423

453240
Fotózva
2014. október
Feltöltve
2021.08.04. 12:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/80 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

HLT 21.08.04. 12:39
2014. október

"Debreczeni Ferenc síremléke" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
463193
Feltöltve
2021.10.20. 00:53
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ45/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.10.20. 00:53

"Debreczeni Ferenc síremléke" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
463194
Feltöltve
2021.10.20. 00:53
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ32/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.10.20. 00:53

"Debreczeni Ferenc síremléke" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
463195
Feltöltve
2021.10.20. 00:53
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ35/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.10.20. 00:53

Archív fotók

"Debreczeni Ferenc síremléke" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
198613
Forrás
http://aranyliliom.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1136966
Feltöltve
2015.03.14. 21:23
Képinfó
Alkotó a képen
(Csanak József)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.03.14. 21:23
Archív felvétel
Összesen 16 fotó

Műlap története

10.20. 00:53
3 új fotót töltöttem a "Debreczeni Ferenc síremléke" műlaphoz!
08.04. 12:39
1 új fotót töltöttem a "Debreczeni Ferenc síremléke" műlaphoz!
19.08.27. 23:27
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Debreczeni Ferenc síremléke" feltöltésünket!
15.03.14. 21:23
1 új fotót töltöttem a "Debreczeni Ferenc síremléke" műlaphoz!
15.03.13. 23:28
A "Debreczeni Ferenc síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.03.13. 23:25
A "Debreczeni Ferenc síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.03.13. 23:21
TundeK62 publikálta "Debreczeni Ferenc síremléke" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.