Onga, Berzsenyi Dániel út 15.

Onga
Berzsenyi Dániel út 15.
A Történelmi emlékparkban

Felállítás2014. szeptember 27.


Kiss Katalin
2015.03.03. 19:20
Ongán, a Történelmi emlékparkban 2014. szeptemberében a harmadik szobrot avatták fel.
Mindhárom szobor Ekker Róbert szerencsi szobrászművész alkotása.

A Rákóczi-mellszobor avatásán Onga polgármestere mondott köszöntőt. Méltatta II. Rákóczi Ferencet és a kuruc szabadságharcot. Kitért arra, hogy a fejedelem személyesen is járt az 1706-s hadjárata idején Ongán. Rákóczi seregeiben több ongai is harcolt. A környéken két település is elpusztult, de Onga megmaradt. Az élni akarás meghozta gyümölcsét, a fejlődés, gyarapodás útjára lépett a község, s tavaly elnyerte a városi címet. A szoborral méltó emléket állítottak a múltnak.

A Rákóczi Szövetség miskolci vezetője ünnepi beszédében részletesen szólt a fejedelem neveltetéséről, a családi hagyományokról, amelyek hatással voltak személyiségére. Munkásságát a hazaszeretet, a felelősség és a szegények gyámolítása hatotta át. Ezért nyerte el a nép szeretetét és vált a magyarság egyik legjelentősebb államférfijává.

A szobor az ismert Mányoki-festmény alapján készült.
Az apró részleteket is tökéletesen kidolgozva, remekművet alkotott Ekker Róbert szobrászművész. http://ekkerart.hu/
Források:
http://onkormanyzat.mti.hu/hir/41499/szoborral_rendelovel_sportoltozovel_gazdagodott_onga
http://hu.wikipedia.org/wiki/II._R%C3%A1k%C3%B3czi_Ferenc
http://ekkerart.hu/

Kiss Katalin műlapja


Tagi gyűjteményben
Erdélyi fejedelmek
Közös gyűjteményben
Rákóczi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Onga
Feltöltő
Azonosító
197412
Feltöltve
2015.03.03. 18:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.03. 18:51

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Onga
Feltöltő
Azonosító
197413
Feltöltve
2015.03.03. 18:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ49/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.03. 18:51

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Onga
Feltöltő
Azonosító
197414
Feltöltve
2015.03.03. 18:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.03. 18:51

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Onga
Feltöltő
Azonosító
197415
Feltöltve
2015.03.03. 18:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.03. 18:51

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Onga
Feltöltő
Azonosító
197416
Feltöltve
2015.03.03. 18:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.03. 18:52

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Onga
Feltöltő
Azonosító
197417
Feltöltve
2015.03.03. 18:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.03. 18:52

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Onga
Feltöltő
Azonosító
197418
Feltöltve
2015.03.03. 18:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ49/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.03. 18:52

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Onga
Feltöltő
Azonosító
197419
Feltöltve
2015.03.03. 18:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ46/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.03. 18:53

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Onga
Feltöltő
Azonosító
197420
Feltöltve
2015.03.03. 18:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.03. 18:53

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Onga
Feltöltő
Azonosító
197421
Feltöltve
2015.03.03. 18:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.03. 18:53

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Onga
Feltöltő
Azonosító
197422
Feltöltve
2015.03.03. 18:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ100/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.03. 18:53

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Onga
Feltöltő
Azonosító
197423
Feltöltve
2015.03.03. 18:54
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.03.03. 18:54
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.02.15. 22:21
Az "II. Rákóczi Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.03.03. 19:20
Kiss Katalin publikálta "II. Rákóczi Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.