Pirtó alapítási emlékműve

Pirtó, Dózsa György utca 18.

Pirtó
Dózsa György utca 18.
A polgármesteri hivatal előtti közparkban.

Felállítás2007. augusztus 20.

Szalai József (kőfaragó)

H.István
2015.02.23. 15:07
A településről írják:
„A település az 53-as sz. főút mentén, Kiskunhalastól 8 km-re északra fekszik. Vasúton a Budapest–Kelebia vonalon közelíthető meg. A község területe 1947-ig Kiskunhalas pusztája volt. Régészeti adatok alapján a terület a népvándorlás idején és az Árpád-korban is lakott volt. Neve a tázlári határ felé eső, a középkorban itt levő Pirtó faluról maradt meg, mely azonban a török időkben eltűnt. Utána évszázadokon át csupán buckás terület, illetve nádas vízállás volt ezen a helyen. A XVIII. században csupán fogadó állt itt, és csak a vasút 1882-es megjelenése adott lendületet a betelepülésnek. A lakosság először magányos szállásokat, tanyákat épített. Az 1920-as években tanyasi iskola épült, majd 1947-től önálló község lett Pirtó. A 2007. augusztus 20-i ünnepségen a település fennállásának 60. évfordulójára emeltek emlékművet, amely a 2002-ben állított Szent István szobor szomszédságában áll a falu főterén.
A településen általános iskola, óvoda, orvosi rendelő, könyvtár és művelődési ház működik. 2005. januárjától működtetik a tanyagondnoki szolgálatot, amely a településen élő idős emberek számára biztosít segítséget. Társulásban gyermekjóléti szolgáltatást is végeznek. A község életében négy civil szervezet vesz részt, közöttük a Pirtó Községért Közalapítvány és a 2001-ben alakult Település- és Vállalkozásfejlesztő Egyesület.”
Az emlékmű közel 2 m magas kőtábla. Bal felső sarka kivételével nonfiguratív, e sarok egy termő körteágat ábrázol, melyről egy kéz épp most szakít egy érett gyümölcsöt.
A feliratok:
„...A gyökérben van az élet.
Akinek nincs gyökere, elvész..."
/Wass Albert/
„Állíttatott 2007-ben Pirtó alapításának 60. évfordulójára.
Faragta: Szalai József"
Források:
http://www.pirto.hu/index.php?menu=12

H.István műlapja


Cím alapján hasonló

"Pirtó alapítási emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Szalai József (kőfaragó)
Település
Pirtó
Feltöltő
Azonosító
196151
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.02.20. 16:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.02.20. 16:10
2014. június

"Pirtó alapítási emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Szalai József (kőfaragó)
Település
Pirtó
Feltöltő
Azonosító
196152
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.02.20. 16:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.02.20. 16:27
2014. június

"Pirtó alapítási emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Szalai József (kőfaragó)
Település
Pirtó
Feltöltő
Azonosító
196153
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.02.20. 16:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.02.20. 16:28
2014. június

"Pirtó alapítási emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Szalai József (kőfaragó)
Település
Pirtó
Feltöltő
Azonosító
196154
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.02.20. 16:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.02.20. 16:28
2014. június

"Pirtó alapítási emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Szalai József (kőfaragó)
Település
Pirtó
Feltöltő
Azonosító
196155
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.02.20. 16:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.02.20. 16:28
2014. június
Összesen 5 fotó

Műlap története

15.02.23. 15:07
H.István publikálta "Pirtó alapítási emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.