Felszabadulási emlékmű

Szenice (Senica), Nám. Oslobodenia

Alternatív, helyi címek:Pamätník oslobodenia
Angol cím:Liberation Memorial

Szenice (Senica)
Nám. Oslobodenia
Az emlékmű számára kialakított téren, a főtér mögött, a helyi...Teljes szövegAz emlékmű számára kialakított téren, a főtér mögött, a helyi Kultúrháztól jobbra, a másik oldalon.Kevesebb szöveg

Felállítás1965

Göröntsér Vera
2015.02.24. 19:40
Szenice kórusa meghívott bennünket egy fesztiválra, amit 2012-ben rendeztek. Ügyelnek arra, hogy minden évben legyen egy magyar kórus a rendezvényükön, akkor ránk esett a választás Így utaztunk el Szenicebe, ahol baráti hangulatban fogadtak és biztosítottak egy tolmácsot is, aki beszélt magyarul és irányított bennünket.

Kevés szabadidőnkben szaladtunk várost nézni. A város központjában, nem messze a Művelődési Háztól találtuk meg ezt az alkotást. Szenice múltjához ma is hozzátartozik a Felszabadulási emlékmű.
A Vörös Hadsereg április 7-én győzött a városban. Ezt követően rögtön kórházakat, betegszobákat rendeztek be a sebesültek ápolására. A veszteség nagy volt, a halottakat csak részben tudták azonosítani. Szeniceben a temetőn kívül a templom előtti téren is elhunyt katonákat temettek el.

Az emlékművet 1965-ben avatták fel. Központi figurája egy, a karját boldogan az ég felé emelő lány, a Győzelem allegorikus alakja. Az emlékmű mögötti fekvő betontömbön bronz betűkkel kiírt üdvözlő szöveg: "Dicsőség a felszabadítóknak". Az emlékmű része az a három elemű sztélé is, ami sajnos az én képemre nem fért rá, de az utolsó fotón egyben látható az egész alkotás.
Források:
http://www.pam.epocha.sk/index.php/zahorie/okres-senica/590-oslobodenie-senica
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2015.02.24. 19:40
This monument is in the center of the town, near to the local Community Center. The memorial is still part of Senica's history. The day of liberation was april 7, 1945. Then hospitals were urgently established to nursing injured soldiers. There were lots of goners, so they had to be buried them in the cemetery, but also on the square, which was in front of the church.
This monument has been standing on this square since 1965. The central figure is a girl, the symbol of Victory, who happily opens her arms to the sky.
Behind the bronz statue, there is a text on a lying concrete block: "Glory to the liberation".
The stele, consisting of three elements is also part of the monument, but this stele is to be seen only on the second picture separately and on the last picture, which shows the whole monument.

Cím alapján hasonló

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói Szenice (Senica) településről

Feltöltő
Azonosító
195262
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.02.12. 18:25
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.12. 18:25

195263
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.02.12. 18:25
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/200 • ISO80

195261

195264
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.02.12. 18:25
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/100 • ISO80

195266
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.02.12. 18:26

Göröntsér Vera 15.02.12. 18:26

195265

195268
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.02.12. 18:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/250 • ISO80

195269
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.02.12. 18:27

Göröntsér Vera 15.02.12. 18:27

195267
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2015.02.12. 18:26
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.12. 18:26
2012. október

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói Szenice (Senica) településről

Feltöltő
Azonosító
195270
Forrás
http://www.pam.epocha.sk/index.php/zahorie/okres-senica/590-oslobodenie-senica
Feltöltve
2015.02.12. 18:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.12. 18:27
Összesen 10 fotó

Műlap története

15.02.24. 19:40
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Felszabadulási emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.