Budapest, I. kerület, Csalogány utca 26.

Alternatív, helyi címek:Női alakot ábrázoló hímeskő

Budapest
I. kerület, Csalogány utca 26.
A ház belépőjében, a bejárati kapuval szemben.

Felállítás1942

Mattioni Eszter (mozaikkészítő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.02.12. 11:41
"Megszenvedtem" ezért az alkotásért, ami egy lakóház belépőjében bújik meg.Semmilyen korábban kézbe vett könyvben, lexikonban, nem jelölik, de a net-en sem láttam nyomát – viszont megközelítőleg fényképezhetetlen (a szűk hely még arra sem elég, hogy egészében "befogjam" az alkotást).
Amikor kezembe került a forrásnál jelölt könyv, keresésére indultam, amint tudtam. Meg is találtam, de mire odaértem, megközelítően sötétedett. Hogy nehéz volt bejutni, egy dolog, de világítás nem volt. Itthon láttam, hogy a fotók használhatatlanok.
A második kísérlet már kicsit jobban sikerült, jobb volt az időpont, az időjárás, és egy kis lámpa is akadt, ami varázslatos módon akkor égett (igaz, hogy kinn éppen világos volt, ezért nem igazán érvényesült). Akkor viszont el akartak tanácsolni, de kitartottam.

A ház, aminek dísze az alkotás Árkay Bertalan tervei alapján épült 1942-ben a Nagybátony-Ujlaki RT. Nyugdíjintézete számára. Stílusa /olvasom/ klasszicizáló modern, olasz hatást képvisel.

A lány lenge, finoman díszes ruházatban, kecses mozdulattal nyúl az almáért. Ölében már összegyűjtött néhányat, amit ruhájával és kezével fog össze.
Szépségesen nyugodt, kiegyensúlyozott kép veszi körül, az almafa és annak ágai között megbújó madárka, lábánál virágok. Már-már paradicsominak mondhatnánk...
Arca egyszerűségében és szépségében összetéveszthetetlen Mattioni-vonásokat mutat. A kevés dísz nyakán és övrészén finoman hangsúlyozza – az amúgy mezítlábas – nőalak visszafogott eleganciáját, a ruha anyagának fátyolszerűségét.
Források:
Ferkai András: Buda építészete a két világháború között (1995)

Cím alapján hasonló

"Almát szedő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
195227
Feltöltve
2015.02.12. 10:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.12. 10:51

"Almát szedő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
195221
Feltöltve
2015.02.12. 10:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.12. 10:50

"Almát szedő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
195223
Feltöltve
2015.02.12. 10:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

195222
Feltöltve
2015.02.12. 10:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.12. 10:50

"Almát szedő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
195232
Feltöltve
2015.02.12. 10:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.12. 10:52

"Almát szedő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
195224
Feltöltve
2015.02.12. 10:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/20 • ISO1000

195225
Feltöltve
2015.02.12. 10:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/15 • ISO800

195231
Feltöltve
2015.02.12. 10:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/13 • ISO800

195226
Feltöltve
2015.02.12. 10:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800

195230

195228
Feltöltve
2015.02.12. 10:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.12. 10:51

"Almát szedő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
195229
Feltöltve
2015.02.12. 10:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.12. 10:52
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.07.14. 18:08
Megérintettem az "Almát szedő nő" alkotást
17.03.26. 18:32
Megérintettem az "Almát szedő nő" alkotást
15.05.14. 10:59
Megérintettem az "Almát szedő nő" alkotást
15.02.12. 11:41
Göröntsér Vera publikálta "Almát szedő nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.