Kulich Gyula-díszkút

Orosháza, Bajcsy-Zsilinszky utca 1.
Archív képek

Orosháza
Bajcsy-Zsilinszky utca 1.

Felállítás1972

Verrasztó Gábor
2015.02.06. 12:16
Kulich Gyula (Bécs, 1914. január 20. – Dachau, 1944. december) szabósegéd, pártmunkás, a két háború közötti magyarországi kommunista ifjúsági mozgalom egyik vezetője volt.
A róla elnevezett 2. számú Általános Iskola előtt 1972-ben állították fel Nagy István János szobrászművész ma már nem működő díszkútját a két és fél méter magas mészkő oszloppal, melyen Radnóti Miklós „A la recherche” című verséből olvasható két idézet:

„Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben,
s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek,
[…]
Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak,
dermedten és fegyvertelen álltak az aknamezőkön,
s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben,
némán, mert tudták, az a harc, az az ő ügyük ott lenn,
s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben.”

Az egykori Kulich Gyula Általánis Iskola 1992 óta egyházi kezelésű: Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kulich_Gyula

Cím alapján hasonló

"Kulich Gyula-díszkút" c. alkotás fotói Orosháza településről

Feltöltő
Azonosító
194747
Feltöltve
2015.02.06. 11:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A800
ƒ30/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Verrasztó Gábor 15.02.06. 11:56

194753
Feltöltve
2015.02.06. 11:58

Verrasztó Gábor 15.02.06. 11:58

194752
Feltöltve
2015.02.06. 11:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A800
ƒ30/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Verrasztó Gábor 15.02.06. 11:57

"Kulich Gyula-díszkút" c. alkotás fotói Orosháza településről

Feltöltő
Azonosító
194746
Feltöltve
2015.02.06. 11:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Verrasztó Gábor 15.02.06. 11:55

"Kulich Gyula-díszkút" c. alkotás fotói Orosháza településről

Feltöltő
Azonosító
194750
Feltöltve
2015.02.06. 11:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A800
ƒ30/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Verrasztó Gábor 15.02.06. 11:57

"Kulich Gyula-díszkút" c. alkotás fotói Orosháza településről

Feltöltő
Azonosító
194749
Feltöltve
2015.02.06. 11:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A800
ƒ35/10 • 1/60 • ISO125

194751

194748
Feltöltve
2015.02.06. 11:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A800
ƒ30/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Verrasztó Gábor 15.02.06. 11:56

"Kulich Gyula-díszkút" c. alkotás fotói Orosháza településről

Feltöltő
Azonosító
194754
Feltöltve
2015.02.06. 11:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Verrasztó Gábor 15.02.06. 11:58

Archív fotók

"Kulich Gyula-díszkút" c. alkotás fotói Orosháza településről

Orig: Gazda Anikó
Kép - 141185
Feltöltő
Azonosító
318148
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2018.07.16. 16:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.07.16. 16:56
Archív felvétel
Orig: Gazda Anikó
Kép - 141185
Összesen 10 fotó

Műlap története

05.18. 20:47
Megérintettem a "Kulich Gyula-díszkút" alkotást!
18.07.16. 16:56
1 új fotót töltöttem a "Kulich Gyula-díszkút" műlaphoz!
15.02.06. 12:16
Verrasztó Gábor publikálta "Kulich Gyula-díszkút" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.