Budapest, XVI. kerület, Georgina utca 23.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Batthyány Ilona grófnő

Budapest
XVI. kerület, Georgina utca 23.
Az első emeleten, a lépcsőtől jobbra, egy kis beugróban helyezték el.

Felállítás1998. június 12.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.02.06. 18:58
Az iskola, ahol egyrészt a Lúdas Matyi című, alkotást fotóztam, a Batthyány Ilona nevét viseli. Igaz, a környéken, Cinkotán ez a név szinte fogalom. Róla szól a nevét viselő utca, és az itt működő Szerb Antal Gimnázium, ill. építésének története is: a grófi kastély a közelben volt, az ő felajánlása alapján született a 150 fős árvaház a birtokhoz tartozó területen, az épület első használójaként (1900-as évek eleje).

Batthány Ilona 1842-ben született Németújvári Gróf Batthyány Lajos http://hu.wikipedia.org/wiki/Batthy%C3%A1ny_Lajos és Zichy Antónia grófnő http://hu.wikipedia.org/wiki/Zichy_Ant%C3%B3nia három gyermeke közül másodikként.
Batthyány Ilona gyermek- és ifjúkora nem volt vidám, de egész életét végigkísérte a szomorúság. Édesapját 8 éves korában veszítette el. 18 évesen ment először férjhez, két gyermeke született, de házassága nem sikerült, válással végződött. Második férje, Beniczky Gábor egész vagyonát eltékozolta, majd öngyilkos lett.
Ebből a házasságból egy kislány született, de ő nagyon korán, már 3 évesen meghalt.
A grófnő magányos életét nagyobbrészt kastélyában töltötte. A birtokán létesített árvaház édesanyja emlékére épült. Ennek kertjében található a kis Lea kriptája – ld. a 7. képet (ma már üresen, mert édesanyjával együtt a "Kerepesi úti" temetőben, a Batthány-mauzóleumban nyugszik).
Az egykori árvaházra vonatkozóan a grófnő úgy rendelkezett, hogy minden időkben oktatási célra használják, ami csodával határos módon teljesült is.

További rendelkezése:
"„Czinkotai hálószobámban az ágyam melletti kisszekrényben van a ruhám, amiben temessenek. Ez volt rajtam kisleányom elhalálozása napján. Hálószobámban van a kis fekete szekrény, amelyben kisleányom hátramaradt holmija van, amit utoljára hordott, - ezeket a holmikat tegyék koporsómba, a nyakamba pedig kisleányom nagyobb képét a láncczal. Örömmel halok meg, rég várom a megváltást e szomorú életemtől...."

A dombormű egy fennmaradt, korabeli kép alapján készült. A csillagszem (gondolom) a jóság, jótékonyság tükre.
Források:
http://www.cinkota23.sulinet.hu/
http://www.szag.hu/isk_tort.php
http://cinkota.hu/index.php/component/content/article/42-toertenelem/56-grof-batthyany-ilona-1842-1929.html

Kapcsolódó
Lúdas Matyi

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Batthyány Ilona" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
194653
Feltöltve
2015.02.04. 16:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.04. 16:49

"Batthyány Ilona" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
194654
Feltöltve
2015.02.04. 16:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.04. 16:49

"Batthyány Ilona" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
194658
Feltöltve
2015.02.04. 16:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.04. 16:50

194657
Feltöltve
2015.02.04. 16:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/30 • ISO800

194656

194655
Feltöltve
2015.02.04. 16:50
Képinfó
Szignó a képen

310968
Feltöltve
2018.04.29. 09:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/140 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.29. 09:20

"Batthyány Ilona" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
310969
Feltöltve
2018.04.29. 09:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/56 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.29. 09:20

"Batthyány Ilona" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
310970
Feltöltve
2018.04.29. 09:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/34 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.29. 09:21

"Batthyány Ilona" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
310971
Feltöltve
2018.04.29. 09:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.04.29. 09:21

Adalék vagy máshol

"Batthyány Ilona" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
194660
Feltöltve
2015.02.04. 18:24
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.04. 18:24
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.05.04. 20:36
A "Batthyány Ilona" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.04.29. 09:21
1 új fotót töltöttem a "Batthyány Ilona" műlaphoz!

18.04.29. 09:20

18.04.28. 13:40
Megérintettem a "Batthyány Ilona" alkotást!
15.02.06. 18:58
Göröntsér Vera publikálta "Batthyány Ilona" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.