Szántó Piroska-emlékszobor

Szentendre, Hold utca

Szentendre
Hold utca
Dunakanyar krt. és Hold utca találkozásánál látható.

Felállítás2014. december 13.


Cedrus
2015.02.02. 06:28
"Szántó Piroska, Vas Istvánné (Kiskunfélegyháza, 1913. december 7. – Budapest, 1998. augusztus 2.) magyar festő, grafikus, író, érdemes és kiváló művész." születésének 100. évfordulójára, 2013-ban "A Társaság Élhető Szentendréért Közhasznú Egyesület kezdeményezte, hogy a Hold utcai ház közelében, a 11-es főút melletti kis háromszög alakú területen jöjjön létre egy Szántó Piroska nevéhez kötődő emlékhely."

A TESZ Farkas Zsófia szobrászművészt kérte fel az emlékszobor elkészítésére.

Szántó Piroska-emlékszobor ünnepélyes avatására 2014. december 13-án került sor. A magas talapzatra helyezett absztrakt, biomorf alakzatban egy ugró macskát vélek felfedezni.
(Sajnos nem találtam leírást arról, valóban mit is ábrázol.)

Az emlékszobor talapzatán Vas István: Rapszódia egy őszi kertben című gyönyörű versének részlete olvasható, mely Szántó Piroskához íródott.

„És mindig te leszel, és mindig én leszek,
Holdban, Marson ki tudja, hol,
Míg meg nem leljük azt a képletet,
Nem nyughatom s nem nyughatol.”
Források:
http://www.tesz2000.hu/tesz_hir/t/szobrot_allitanak_szanto_piroska_festomuvesz_emlekere_szentendren.htm
http://www.acbgaleria.hu/index.php?groupid%5B0%5D=12&pageid=160&mywbContentType_id=2&mywbContentTypeCtrlAction=item&Type2_mywbContentRecord_id=41&Type2_recordAction2=Item
Meghívó az avatásra: http://www.szentendreihirek.hu/2014/12/szoboravatas/
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/farkas-zsofia-7361
Dénes Ildikó
2016.03.20. 10:46
"Az oszlop tetején egy absztrakt, mozgalmas, kárminvörös lobogó lepelt ábrázoló plasztika áll, mellyel a szobor alkotója, Farkas Zsófia szobrászművész Szántó Piroska karakterét, személyiségét idézi meg."
http://iranyszentendre.hu/szanto-piroska-emlekszobor/

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Szántó Piroska-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
194400
Feltöltve
2015.02.02. 05:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/75 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.02. 05:38

"Szántó Piroska-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
194402
Feltöltve
2015.02.02. 05:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.02. 05:39

"Szántó Piroska-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
194398
Feltöltve
2015.02.02. 05:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.02. 05:37

"Szántó Piroska-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
194399
Feltöltve
2015.02.02. 05:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ480/100 • 1/280 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.02. 05:38

"Szántó Piroska-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
194404
Feltöltve
2015.02.02. 05:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1000/100 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.02. 05:40

"Szántó Piroska-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
194401
Feltöltve
2015.02.02. 05:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/210 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.02. 05:39

"Szántó Piroska-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
194405
Feltöltve
2015.02.02. 05:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.02. 05:41

"Szántó Piroska-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
194406
Feltöltve
2015.02.02. 05:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ510/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.02. 05:41

"Szántó Piroska-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
194407
Feltöltve
2015.02.02. 05:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/140 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.02. 05:41

"Szántó Piroska-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
201179
Feltöltve
2015.04.05. 08:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.05. 08:33

"Szántó Piroska-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
201180
Feltöltve
2015.04.05. 08:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.04.05. 08:34

"Szántó Piroska-emlékszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
348979
Feltöltve
2019.04.01. 23:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.04.01. 23:34
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.11.13. 08:46
Megérintettem a "Szántó Piroska-emlékszobor" alkotást
19.04.01. 23:34
1 új fotót töltöttem a "Szántó Piroska-emlékszobor" műlaphoz
15.04.05. 08:34
1 új fotót töltöttem a "Szántó Piroska-emlékszobor" műlaphoz
15.04.05. 08:33
1 új fotót töltöttem a "Szántó Piroska-emlékszobor" műlaphoz
15.02.02. 06:28
Cedrus publikálta "Szántó Piroska-emlékszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.