Tóth Potya István-pálya

Budapest
X. kerület, Vajda Péter utca 48.
A Bajnokok sétányáról balra letérve, a futballpálya jobb alsó sarka közelében.

Felállítás2002. január

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Katie G.
2015.02.01. 10:31
Az FTC Népligeti Sporttelep edzőpályáit a csapat egy-egy legendás futballistájáról nevezték el. A pályákat domborművekkel is megjelölték. Összesen 6db készült, mindegyik Krisztiáni Sándor munkája.

Tóth Potya István, sz. Tóth István (Budapest, 1891. július 28. – Budapest, 1945. február 6.) labdarúgó, edző.

A dombormű felirata: "400 mérkőzés szereplője, majd az FTC edzője"

"1912-től 1926-ig volt az FTC játékosa. Kitűnő erőnlét jellemezte, amit sportszerű életmódjával és tervszerű edzéssel ért el. Játékát olyan trükkök, cselek jellemezték, amelyek leleményesek, ötletesek, olykor derűsek voltak. A csatársor minden posztján, átlagon felüli teljesítményt nyújtott.
A két világháború között ez egyik legjelentősebb magyar labdarúgóedző-egyéniség. Kezdeményezője volt az első trénerkollégiumnak az 1920-as években. Számos módszertani újítást vezetett be az edzésekben (bemelegítés, téli alapozás). Magyarországon elsőként vezetett edzőnaplót.
A második világháború idején tartalékos tiszti szolgálatot teljesített. A nemzeti ellenállás tagja. Budapesti Telepes utcai házában üldözöttek százait menekítette. 1944. decemberében árulás következtében letartóztatták először a Gestapo Fő utcai börtönében, majd a Belügyminisztérium Várban lévő pincéjében raboskodott. 1945 februárjában a nyilasok kivégezték."
Feldolgozás alatt...

"Tóth Potya István-pálya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194329
Feltöltve
2015.02.01. 09:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.02.01. 09:43
Feldolgozás alatt...

"Tóth Potya István-pálya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194330
Feltöltve
2015.02.01. 09:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.02.01. 09:44
Feldolgozás alatt...

"Tóth Potya István-pálya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194331
Feltöltve
2015.02.01. 09:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.02.01. 09:45
Feldolgozás alatt...

"Tóth Potya István-pálya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194332
Feltöltve
2015.02.01. 09:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.02.01. 09:46
Feldolgozás alatt...

"Tóth Potya István-pálya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194333
Feltöltve
2015.02.01. 09:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.02.01. 09:47
Feldolgozás alatt...

"Tóth Potya István-pálya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194334
Feltöltve
2015.02.01. 09:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.02.01. 09:48
Feldolgozás alatt...

"Tóth Potya István-pálya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
194335
Feltöltve
2015.02.01. 09:48
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/40 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.02.01. 09:48
Feldolgozás alatt...

"Tóth Potya István-pálya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
301065
Feltöltve
2018.01.13. 19:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.01.13. 19:52
Feldolgozás alatt...

"Tóth Potya István-pálya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
301066
Feltöltve
2018.01.13. 19:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.01.13. 19:53
Feldolgozás alatt...

"Tóth Potya István-pálya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
301067
Feltöltve
2018.01.13. 19:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.01.13. 19:54
Feldolgozás alatt...

"Tóth Potya István-pálya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
301068
Feltöltve
2018.01.13. 19:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

301069
Feltöltve
2018.01.13. 19:55

Katie G. 18.01.13. 19:55
Feldolgozás alatt...

"Tóth Potya István-pálya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
301070
Feltöltve
2018.01.13. 19:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.01.13. 19:56

Archív fotók

Feldolgozás alatt...

"Tóth Potya István-pálya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
273926
Forrás
Feltöltve
2017.04.15. 18:35
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 17.04.15. 18:35
Archív felvétel
Összesen 14 fotó

Műlap története

15.02.01. 10:31
Katie G. publikálta "Tóth Potya István-pálya" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.