Krúdy Gyula-mellszobor

Győr, Örkény István utca 8.

Győr
Örkény István utca 8.
Krúdy Gyula Gimnázium aulájában.

Felállítás2003

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
H.István
2015.02.02. 00:15
A bronzból készült mellszobor a kőből készült, négyzetes hasáb alakú posztamensen helyezkedik el, mintha annak folytatása lenne, megcsonkítva. Az író előtt egy nyitott könyv, melynek lapjára épp dedikált.
Az iskola 1988 óta működik, Reider Ferenc úti Középiskolaként indult, de a következő évben már felvette Krúdy Gyula nevét. Mellszobrát az író születésének 150. és halálának 70. évfordulóján állították.
Krúdy Gyula (1878–1933) író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás kiváló mestere.
1878-ban született Nyíregyházán, elemi iskoláit itt végezte. Középiskolák: Szatmárnémeti, Podolin és Nyíregyháza. Rövid ideig Debrecenben, majd Nagyváradon újságíró. Első novelláskötete: Üres a fészek és egyéb történetek. Számos folyóiratnak munkatársa.
Igazi sikert a Szindbád-sorozat és az 1913-ban megjelent A vörös postakocsi c. regénye hozott neki.
„Pályája a 20. századi magyar irodalomban sajátos jelenség. Kifejezésre jut benne a késői romantika kiteljesedése éppúgy, mint a modern, impresszionisztikus és a realizmus egy sajátos, rendkívül egyéni formájáig eljutó társadalom- és lélekábrázolás.”
„Az élet gazdagsága az övé, az a kincs, hogy mindent másképpen lát, mint a többiek… Ez a világ, amit ő álmodik, a bánatos, egyszerű frizurájú nőkkel, a kisvárosi alakokkal, a legendás hercegekkel, máris mese és történelem, a szemünk elől sóhajt el innen…”
/Kosztolányi Dezső/
Életéről és munkásságáról bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kr%C3%BAdy_Gyula
Források:
http://hyperion.krudy.gyor.hu/www/page/1/
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kr%C3%BAdy_Gyula

H.István műlapja

Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai
Tagi gyűjteményben
Iskolák névadói

Cím alapján hasonló

"Krúdy Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
193346
Feltöltve
2015.01.21. 19:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 19:01

"Krúdy Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
193359
Feltöltve
2015.01.21. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 19:41

"Krúdy Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
193360

193361
Feltöltve
2015.01.21. 19:41
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 19:41

"Krúdy Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
193362
Feltöltve
2015.01.21. 19:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 19:42

"Krúdy Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
193363
Feltöltve
2015.01.21. 19:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/40 • ISO640

193364
Feltöltve
2015.01.21. 19:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

193365
Feltöltve
2015.01.21. 19:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/40 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 19:43

"Krúdy Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
193366

193367

193368
Feltöltve
2015.01.21. 19:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 19:44

"Krúdy Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
193369
Feltöltve
2015.01.21. 19:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.21. 19:44

"Krúdy Gyula-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
194478
Feltöltve
2015.02.02. 19:39
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ39/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 15.02.02. 19:39
Összesen 13 fotó

Műlap története

15.02.02. 19:39
1 új fotót töltöttem a "Krúdy Gyula-mellszobor" műlaphoz
15.02.02. 00:15
H.István publikálta "Krúdy Gyula-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.