Gdańsk, Podwale Grodzkie 2.

Alternatív, helyi címek:Kindertransport
Angol cím:Kindertransport

Gdańsk
Podwale Grodzkie 2.
A főpályaudvar előtt van.

Felállítás2009

Hársch Ferenc
2015.01.20. 21:03
A Kindertransport egy mentőakció neve volt, mely során az Egyesült Királyság kilenc hónapal a második világháború kitörése előtt közel 10 000, túlnyomórészt zsidó gyereket fogadott be Németországból, Ausztriából, Csehszlovákiából, Lengyelországból, valamint Danzig Független Városból (ma Gdansk). A gyerekek brit nevelőotthonokba, hotelekbe, iskolákba és gazdaságokba kerültek. Gyakran ők voltak az egyetlenek, akik családjukból túlélték a holokausztot.

Frank Meisler építész és szobrász 1929-ben született Danzigban. 1939 augusztusában az egyik Kindertransporttal Berlinen és Hollandián keresztül került Londonba, a nagymamájához. Szüleit Auschwitzban, a koncentrációs táborban végezték ki.
A manchesteri egyetemen építészként végzett, 1960 óta Izraelben él.
Kindertransport emlékmű-sorozatát a menekülése fő állomásain helyezték el: 2006-ban Londonban, 2008-ban Berlinben, 2009-ben Gdańskban és 2011-ben Hoek van Hollandban.
Az alkotás az állomáson várakozó gyerekeket ábrázolja, akik szülőföldjüktől és a családjuktól búcsúznak, akkor még nem is sejtik, hogy sokuk örökre.
Források:
http://pl.wikipedia.org/wiki/Kindertransport
http://en.wikipedia.org/wiki/Kindertransport
http://www.frank-meisler.com/CitySculpture.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Frank_Meisler
Angol leírás, sztori
Hársch Ferenc
2015.01.20. 21:03
"The Kindertransport (German for children transport) is a rescue mission that took place during the nine months prior to the outbreak of the Second World War. The United Kingdom took in nearly 10,000 predominantly Jewish children from Germany, Austria, Czechoslovakia, Poland, and the Free City of Danzig. The children were placed in British foster homes, hostels, schools and farms. Often they were the only members of their families who survived the Holocaust.
Frank Meisler (born 1929) is an architect and sculptor. He was born in Germany, grew up in England, before moving to Israel in 1960.
Meisler was born into a Jewish family in Danzig (then in Germany, now Gdańsk in Poland). He was evacuated from Germany by the Kindertransport in August 1939, travelling with 14 other Jewish children via Berlin to the Netherlands and then to Liverpool Street station in London. His parents were arrested three days after his departure, held in the Warsaw Ghetto and later murdered at Auschwitz concentration camp. He was raised by a grandmother, who lived in London.
He attended school in Harrow, and then did national service in the Royal Air Force. He studied architecture at the University of Manchester, and was involved in the construction of the Heathrow Airport. He moved to Israel in 1960, where he has a workshop in the Old City of Jaffa. He makes small sculptures, and also large public works.
His public works include a memorial to Ben Gurion in Israel, a statue "Eternal Kiev" in Kiev, and a series of Kindertransport memorials: "Kindertransport - the arrival" erected at Liverpool Street station in London in 2006, "Trains to life, trains to death" erected at Friedrichstraße station in Berlin in 2008, "The departure" erected at Gdańsk Główny station in 2009, and "Crossing to life" erected at the Hook of Holland in 2011."
http://en.wikipedia.org/wiki/Kindertransport
http://en.wikipedia.org/wiki/Frank_Meisler

Cím alapján hasonló

"Gyermekmentés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gdańsk
Feltöltő
Azonosító
192929
Feltöltve
2015.01.16. 14:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 15.01.16. 14:50

"Gyermekmentés" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gdańsk
Feltöltő
Azonosító
192930

192931

192932

192933

192934

192935

192936

192937

192939

192938

Összesen 11 fotó

Műlap története

15.01.20. 21:03
A közösség publikálta Hársch Ferenc "Gyermekmentés" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.