Kabay János-emléktábla

Tiszavasvári, Báthori utca 3.

Tiszavasvári
Báthori utca 3.
A Városháza térről elindulva, az utca elején.

Felállítás1946

H.István
2015.01.20. 01:35
„Kabay János (Bűdszentmihály, 1896. december 27.–1936. január 29.) a magyarországi morfingyártás atyja, a bűdszentmihályi (ma tiszavasvári) Alkaloida Vegyészeti Gyár alapítója.”
„Érettségi vizsgáját a hajdúnánási gimnáziumban tette le, majd 1915-ben a Budapesti Műegyetemen kezdte meg felsőfokú tanulmányait, hogy vegyészmérnökké váljék. Az egyetemet azonban fél év után elhagyta, mert be kellett vonulnia katonának. Az első világháború után bátyja, Kabay Péter hajdúnánási gyógyszertárában gyakornokoskodott, és beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol 1923-ban gyógyszerész oklevelet szerzett, majd 1924-ben letette gyógyszerészi esküjét.
Ezután a Gyógynövény Kísérleti Állomáson folytatta munkáját, ahol feleségével, a vegyész Kelp Ilonával kidolgozta a morfinnyerés ipari módszerét: a zöld máknövényt virágzás után learatták, majd a felaprított mákfejekből préselés után vonták ki a hatóanyagot. E módszert 1925-ben szabadalmaztatta. 1927-ben megalapította a bűdszentmihályi Alkaloida Vegyészeti Gyárat, amely azonban pénzügyi nehézségekkel küszködött. Kabay 1931-ben újabb szabadalmat nyújtott be: sikerült morfint kivonnia a mindaddig mezőgazdasági hulladékként kezelt száraz mákszalmából. Ez a gazdaságos, ún. száraz eljárás forradalmasította a morfingyártást, s ezáltal a gyógyszergyár nem csupán a hazai szükségleteket tudta ellátni, hanem exportra is jutott a kábító fájdalomcsillapítóból. A Kabay-házaspár tíz országban szabadalmaztatta módszerét.
Kabay János tovább folytatta kutatásait, hogy még gazdaságosabbá váljék a morfingyártás, azonban 1936-ban egy sérvműtétet követően vérmérgezésben váratlanul elhunyt.”
Emléktábláját szülőháza utcára néző homlokzatán helyezték el halálának 10. évfordulóján. Az emléktábla felirata:
„Itt született 1896. évben Kabay János gyógyszerész feltaláló,
községünk kiváló szülöttje
Dicsőségét hirdesse ez az emléktábla.
Halálának tíz éves fordulójára állíttatta Büdszentmihály község 1946.”
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kabay_J%C3%A1nos

H.István műlapja

Cím alapján hasonló

"Kabay János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
192854
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2015.01.15. 11:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.15. 11:40
2013. október

"Kabay János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
192855
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2015.01.15. 11:40
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.15. 11:40
2013. október

"Kabay János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
192856
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2015.01.15. 11:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/30 • ISO125

192857
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2015.01.15. 11:42

H.István 15.01.15. 11:42
2013. október

"Kabay János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
192858
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2015.01.15. 11:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.15. 11:42
2013. október

"Kabay János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
192859

212021
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.13. 23:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.13. 23:46
2014. június

"Kabay János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
212022
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.13. 23:46
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.13. 23:46
2014. június

"Kabay János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
212023
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.13. 23:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.13. 23:47
2014. június

"Kabay János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
212024
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.13. 23:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.13. 23:47
2014. június

"Kabay János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
212025
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.13. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.13. 23:48
2014. június

"Kabay János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
425440
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2020.11.25. 11:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/60 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.25. 11:57
2017. július

"Kabay János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
426184
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2020.12.04. 08:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/250 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.12.04. 08:36
2017. július

"Kabay János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
508032
Feltöltve
2022.11.08. 16:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 16:28

"Kabay János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
508033
Feltöltve
2022.11.08. 16:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 16:28

"Kabay János-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszavasvári
Feltöltő
Azonosító
508034
Feltöltve
2022.11.08. 16:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 16:29
Összesen 16 fotó

Műlap története

22.11.08. 16:29
1 új fotót töltöttem a "Kabay János-emléktábla" műlaphoz
22.11.08. 16:28
2 új fotót töltöttem a "Kabay János-emléktábla" műlaphoz
20.12.04. 08:36
1 új fotót töltöttem a "Kabay János-emléktábla" műlaphoz
20.11.25. 11:57
1 új fotót töltöttem a "Kabay János-emléktábla" műlaphoz
15.07.13. 23:48
1 új fotót töltöttem a "Kabay János-emléktábla" műlaphoz
15.07.13. 23:47
1 új fotót töltöttem a "Kabay János-emléktábla" műlaphoz
15.07.13. 23:47
1 új fotót töltöttem a "Kabay János-emléktábla" műlaphoz
15.07.13. 23:46
1 új fotót töltöttem a "Kabay János-emléktábla" műlaphoz
15.07.13. 23:46
1 új fotót töltöttem a "Kabay János-emléktábla" műlaphoz
15.01.20. 01:35
H.István publikálta "Kabay János-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.