Mezőberény, Fő út 13–15.

Mezőberény
Fő út 13–15.
A megadott címen, a ház tűzfalán látható.

Felállítás1985


Kotricz Tünde (TundeK62)
2015.01.28. 00:13
Legutóbbi békéscsabai utamat végre autóval tehettem meg, egy barátnak köszönhetően, aki elvitt magával a városba, hogy az eddig még felfedezetlen, de a város távoli pontjain lévő alkotásokat meg tudjam keresni. Hazafelé viszonylag korán elindultunk, mert meg szerettünk volna állni még pár településen. Az egyik ilyen volt Mezőberény, ahol egyetlen műlapot tudtam eddig megírni, pedig életem során több százszor átutaztam a kisvároson. Egykori diáktársaim, barátaim közül is laktak itt, úgyhogy szívesen eltöltöttem volna több időt is ott. Persze fogalmam sem volt, milyen alkotások vannak még a településen, de valójában csak fotózni szerettem volna az eddigi feltöltéseket.

Erre a Tondóra egészen véletlenül találtam rá. Ahol végre sikerült megállni, leparkolni, annak a háznak az oldalfalán láttam meg. Szinte tudtam, hogy ezt az anyagot már láttam valahol, és fotóztam már olyan alkotást, ami ugyanebből az anyagból van. És valóban, Budapesten, a Városligetben áll a keramikusnő egy olyan műve, amit már megismertem régebben.
Aztán eszembe jutott, hogy tavaly tavasszal egy könyv társaságában töltöttem egy egész napot a Debreceni Egyetem Könyvtárában, hogy kijegyzetelhessem belőlük a debreceni épületdíszítő kerámiákról szóló adatokat. Előkerestem az akkori jegyzeteimet, és így lettek meg az alkotás adatai.

A tondo valójában kör alakú domborművet, vagy festményt jelent olaszul. A reneszánsz művészetben terjedt el.
Ez itt, Mezőberényben, fent magasan a falon, egy igen szép, modern épületdísz, dombormű. Kár, hogy a helyiek nem becsülik meg kellőképp, és nem vágják ki előle a magasra nőtt tujákat.
Azért örülök, hogy az idén éppen harminc éve elhelyezett mű még a helyén van, teljes épségében. A kör átmérője 300 centiméter.
Szignót nem találok a fotókon.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tondo
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/majoros-hedvig-5471




Cím alapján hasonló

"Tondo" c. alkotás fotói Mezőberény településről

Feltöltő
Azonosító
192733
Feltöltve
2015.01.13. 23:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tondo" c. alkotás fotói Mezőberény településről

Feltöltő
Azonosító
192730
Feltöltve
2015.01.13. 23:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tondo" c. alkotás fotói Mezőberény településről

Feltöltő
Azonosító
192731
Feltöltve
2015.01.13. 23:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tondo" c. alkotás fotói Mezőberény településről

Feltöltő
Azonosító
192732
Feltöltve
2015.01.13. 23:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tondo" c. alkotás fotói Mezőberény településről

Feltöltő
Azonosító
192734
Feltöltve
2015.01.13. 23:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tondo" c. alkotás fotói Mezőberény településről

Az utca túloldaláról ennyi látszik az alkotásból
Feltöltő
Azonosító
192740
Feltöltve
2015.01.14. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Az utca túloldaláról ennyi látszik az alkotásból

"Tondo" c. alkotás fotói Mezőberény településről

Feltöltő
Azonosító
192735
Feltöltve
2015.01.13. 23:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tondo" c. alkotás fotói Mezőberény településről

Feltöltő
Azonosító
192736
Feltöltve
2015.01.14. 00:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tondo" c. alkotás fotói Mezőberény településről

Feltöltő
Azonosító
192737
Feltöltve
2015.01.14. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tondo" c. alkotás fotói Mezőberény településről

Feltöltő
Azonosító
192738
Feltöltve
2015.01.14. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tondo" c. alkotás fotói Mezőberény településről

Az utca túloldaláról ennyi látszik az alkotásból
Feltöltő
Azonosító
192739
Feltöltve
2015.01.14. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Az utca túloldaláról ennyi látszik az alkotásból

"Tondo" c. alkotás fotói Mezőberény településről

Ennyit vettem észre először a domborműből.
Feltöltő
Azonosító
192741
Feltöltve
2015.01.14. 00:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ennyit vettem észre először a domborműből.
Összesen 12 fotó

Műlap története

15.01.28. 00:33
A "Tondo" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.01.28. 00:13
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Tondo" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.