Dobi István-emlékmű

Komárom-Szőny, Hősök tere

Állapot: Lebontott

Komárom-Szőny
Hősök tere
A település központjában a Solymosy-Gyürky kastély melletti téren állt az alkotás.

Felállítás1971. május 17.


Ády
2015.02.20. 11:40
A Komáromhoz tartózó Szőny település központjában állították fel az alkotást 1970-ben. A kompozíció a szőnyi születésű Dobi István politikusnak, miniszterelnöknek, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének állított emléket halála után két évvel. A modern beton architektúrán álló az életnagyságánál nagyobb bronz mellszobrot, Tar István szobrászművész készítette.

"Dobi István emlékmű Szőnyben

Az iparművészeti lektorátus zsűrije elfogadta a Dobi Istvánról készült szobrot. Az Elnöki Tanács elhunyt elnökének, életnagyságnál nagyobb mellszobrát Szőny főutcáján a községi tanács épületével szemben kívánják elhelyezni. Az emlékmű körül új parkot létesítenek és a szobor mögött dekoratív falat emelnek. A szobor alkotója Tarr István, ismert művész, akinek Budapesten elhelyezett több szobrát Pro Arte díjjal tüntették ki. Dobi István szobrát halálának évfordulóján, november 24-én leplezik le."

Mint egy másik cikkből kiderül 1971 májusában avatták csak fel az emlékművet

A rendszerváltás után 1992-ben majd lebontották az emlékművet helyén ma a Gömbös László szobrászművész által készített Hősi emlékművet találjuk.
Források:
Idézet: Dolgozók Lapja, 1970. augusztus 4. (25. évfolyam, 181. szám)
További linkek
Dobi István politikus életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Dobi_Istv%C3%A1n

Tar István szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/tar-istvan-1088

Ády műlapja



Cím alapján hasonló

"Dobi István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom-Szőny
Feltöltő
Azonosító
363392
Forrás
Tar István emlékkiállítás katalógusa (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 1972)
Feltöltve
2019.07.03. 14:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.07.03. 14:50
Archív felvétel

"Dobi István-emlékmű" c. alkotás fotói

"Dobi István emlékművének avatása 1970-ben"
Alkotó
Település
Komárom-Szőny
Feltöltő
Azonosító
192666
Forrás
Számadó Emese: Komárom és településrészeinek egyesülése. Szőny és Koppánymonostor története (kezdetektől 1977-ig)
Évszám
1970
Feltöltve
2015.01.12. 16:11
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.01.12. 16:11
1970, Archív felvétel
"Dobi István emlékművének avatása 1970-ben"

"Dobi István-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom-Szőny
Feltöltő
Azonosító
234023
Forrás
Dolgozók Lapja, 1971. május 18. (26. évfolyam, 115. szám)
Évszám
1971
Feltöltve
2016.03.10. 16:46
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.03.10. 16:46
1971, Archív felvétel

"Dobi István-emlékmű" c. alkotás fotói

A kép részlete
Alkotó
Település
Komárom-Szőny
Feltöltő
Azonosító
363393
Forrás
Tar István emlékkiállítás katalógusa (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 1972)
Feltöltve
2019.07.03. 14:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.07.03. 14:52
Archív felvétel
A kép részlete

"Dobi István-emlékmű" c. alkotás fotói

A kép részlete
Alkotó
Település
Komárom-Szőny
Feltöltő
Azonosító
192667
Forrás
Számadó Emese: Komárom és településrészeinek egyesülése. Szőny és Koppánymonostor története (kezdetektől 1977-ig)
Évszám
1977
Feltöltve
2015.01.12. 16:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.01.12. 16:11
1977, Archív felvétel
A kép részlete
Összesen 5 fotó

Műlap története

19.07.03. 14:52
1 új fotót töltöttem a "Dobi István-emlékmű" műlaphoz
19.07.03. 14:50
1 új fotót töltöttem a "Dobi István-emlékmű" műlaphoz
15.02.20. 11:40
Ády publikálta "Dobi István-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.