A Debreceni Református Kollégium első világháborús emléktáblái

Debrecen, Fűvészkert utca 4.

Angol cím:World War I Memorial

Debrecen
Fűvészkert utca 4.
A kollégium hátsó épület részében, a díszterem falán látható a három emléktábla.

Felállítás1925. május 3.

Boross Sándor (kőfaragó)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2015.06.18. 18:23
Az első világháború idején, 1914–1918 között negyven, bevonult katona teológusból tizenegyen haltak hősi halált. Az egyetemi tanács kezdeményezésére a háború után pár évvel három emléktáblát avattak. Ezeket egymás mellé helyezték a kollégium dísztermének, folyosó felőli falán, vagyis a folyosón. Külön a kollégiumi Tanítóképző Intézet diákjainak, külön a Tisza István Tudományegyetem hallgatóinak, és külön a teológusoknak. A három emléktábla azonos anyagból készült, és mindegyik csak igen minimális díszítést kapott. Az egyiken körben babérleveleket faragott a kőfaragó, míg a másikat egy rohamsisak, a harmadikat a bagoly, és a kard díszíti. A három tábla közül kettőt avattak 1925-ben, a harmadikat, a Tanítóképzős növendékekét 1931-ben.

Úgy látom, a Hősi emlék adatbázisból hiányoznak. De, azért még léteznek a táblák, és így a 100. évforduló után egy évvel, talán ideje volt ezt is feltenni ide az oldalra.

A fotókat évekkel ezelőtt készítettem egy levéltári látogatás, kutatás során.
A táblákat Boross Sándor kőfaragó készítette.

Az egyik táblán látható idézet: "Tanítvány, menj, Isten és a haza nevében
Taníts élni, s tudj halni példaképen!"

Sajnos a wikipedia, az intézményről szóló szócikkében nincs semmi az első világháborús időkről.
További linkek
A Kollégiumról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Debreceni_Reform%C3%A1tus_Koll%C3%A9gium

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A Debreceni Református Kollégium első világháborús emléktáblái" c. alkotás fotói

A Református Kollégium teológus hallgatóinak emléktáblája
Alkotó
Boross Sándor (kőfaragó)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
192592
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2015.01.11. 14:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.11. 14:57
2013. február
A Református Kollégium teológus hallgatóinak emléktáblája

"A Debreceni Református Kollégium első világháborús emléktáblái" c. alkotás fotói

Alkotó
Boross Sándor (kőfaragó)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
192593
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2015.01.11. 14:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/30 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.11. 14:57
2013. február

"A Debreceni Református Kollégium első világháborús emléktáblái" c. alkotás fotói

A Tisza István Tudományegyetem hallgatóinak emléktáblája
Alkotó
Boross Sándor (kőfaragó)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
192595
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2015.01.11. 14:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600

192594
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2015.01.11. 14:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/40 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.11. 14:57
2013. február

"A Debreceni Református Kollégium első világháborús emléktáblái" c. alkotás fotói

A Tanítóképző Intézet növendékeinek emléktáblája
Alkotó
Boross Sándor (kőfaragó)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
192589
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2015.01.11. 14:55
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.11. 14:55
2013. február
A Tanítóképző Intézet növendékeinek emléktáblája

"A Debreceni Református Kollégium első világháborús emléktáblái" c. alkotás fotói

Alkotó
Boross Sándor (kőfaragó)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
192590
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2015.01.11. 14:56
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/15 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.11. 14:56
2013. február

"A Debreceni Református Kollégium első világháborús emléktáblái" c. alkotás fotói

Alkotó
Boross Sándor (kőfaragó)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
192591

209266
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2015.06.19. 00:10
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.19. 00:10
2010. június

"A Debreceni Református Kollégium első világháborús emléktáblái" c. alkotás fotói

Alkotó
Boross Sándor (kőfaragó)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209267

423941
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 12:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/25 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 12:00
2018. július

"A Debreceni Református Kollégium első világháborús emléktáblái" c. alkotás fotói

Alkotó
Boross Sándor (kőfaragó)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
423942
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 12:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/20 • 5mm • ISO500

423943

Összesen 12 fotó

Műlap története

20.11.10. 12:00
2 új fotót töltöttem az "A Debreceni Református Kollégium első világháborús emléktáblái" műlaphoz
20.11.10. 12:00
1 új fotót töltöttem az "A Debreceni Református Kollégium első világháborús emléktáblái" műlaphoz
15.06.18. 18:23
TundeK62 publikálta "A Debreceni Református Kollégium első világháborús emléktáblái" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.