Magyar Királyi Bethlen Gábor 10. Honvéd Gyalogezred emlékműve


Állapot: Elpusztult

Alternatív, helyi címek:Honvéd emlékmű

A Királyhágó legmagasabb pontján állt.

Felállítás1940. szeptember

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Sila
2014.12.31. 12:57
A II. bécsi döntést 1940. augusztus 30-án hozta meg a Harmadik Birodalom és Olaszország a magyar–román területi vita ügyében. Ennek értelmében Magyarország 43 492 négyzetkilométernyi területet kapott vissza, beleértve Észak-Erdélyt, ahol 2 millió 394 ezer ember élt, akiknek az 1930-as román népszámlálás szerint 38%-a, az 1941-es magyar népszámlálás szerint pedig 53,6%-a volt magyar nemzetiségű.
A magyar csapatok szeptember 5-én lépték át a trianoni határokat, és kezdték meg a kijelölt határvonalig a területek birtokba vételét.
A Magyar Királyi Bethlen Gábor 10. Honvéd Gyalogezred bakái az elsők között lépték át Erdély határát. Ennek emlékére az ezred árkászszázada egy 5 méter magas obeliszket épített a Királyhágó legmagasabb pontján. Az obeliszken egy tábla hirdette, hogy:
"ITT HALADT ÁT 1940. SZEPTEMBER 8.-ÁN BERETTYÓUJFALUTÓL BÁNFFYHUNYADIG TARTÓ DICSŐSÉGES UTJA SORÁN AZ UJ MAGYAR ÉLETET HOZÓ HONVÉD SEREGEK ÉLÉN A SZOLNOKI MAGYAR KIRÁLYI ’BETHLEN GÁBOR’ 10. HONVÉD GYALOGEZRED SZOLNOKI-I, KARCAG-I ÉS BERETTYÓUJFALU-I ALAKULATAIVAL"
Az obeliszket a románok 1944 őszén lerombolták.

Sila műlapja



Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Magyar Királyi Bethlen Gábor 10. Honvéd Gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Képeslap.
Település
Királyhágó (Bucea)
Feltöltő
Azonosító
191619
Feltöltve
2014.12.31. 12:42
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ40/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.12.31. 12:42
Archív felvétel
Képeslap.
Feldolgozás alatt...

"Magyar Királyi Bethlen Gábor 10. Honvéd Gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Fénykép.
Település
Királyhágó (Bucea)
Feltöltő
Azonosító
191620
Forrás
Feltöltve
2014.12.31. 12:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.12.31. 12:42
Archív felvétel
Fénykép.
Feldolgozás alatt...

"Magyar Királyi Bethlen Gábor 10. Honvéd Gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Az emléktábla.
Település
Királyhágó (Bucea)
Feltöltő
Azonosító
191820
Feltöltve
2015.01.02. 20:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Urmánczy 15.01.02. 20:28
Archív felvétel
Az emléktábla.
Feldolgozás alatt...

"Magyar Királyi Bethlen Gábor 10. Honvéd Gyalogezred emlékműve" c. alkotás fotói

Mozaik képeslap.
Település
Királyhágó (Bucea)
Feltöltő
Azonosító
191621
Feltöltve
2014.12.31. 12:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.12.31. 12:42
Archív felvétel
Mozaik képeslap.
Összesen 4 fotó

Műlap története

20.07.08. 15:23
A "Magyar Királyi Bethlen Gábor 10. Honvéd Gyalogezred emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.02. 20:28
1 új fotót töltöttem a "Magyar Királyi Bethlen Gábor 10. Honvéd Gyalogezred emlékműve" műlaphoz
14.12.31. 12:57
Sila publikálta "Magyar Királyi Bethlen Gábor 10. Honvéd Gyalogezred emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.