Budapest, VI. kerület, Bajza utca 41..

Állapot: Átmenetileg nincs a helyén

Alternatív, helyi címek:Torzók

Budapest
VI. kerület, Bajza utca 41..
A restaurátorok műhelye előtt, a bejárattól befelé haladva kissé jobb kéz felől.

Felállítás2012. június 8.

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Göröntsér Vera
2014.12.30. 17:43
Legutóbbi látogatásom az Epreskertben több pozitív élményt hozott. Rögtön ez az alkotás, ahogy befelé igyekeztem a kertbe. Mint érdeklődésemre megtudtam, igencsak nehéz volt a helyére eljuttatni. Írom a méretet: 152×48×225 cm.
A három nőalak torzója egymásba fonódik, szinte egy újabb, fekvő emberi alakot formáz. Olvasom: "háromszög-kompozícióba rendezett mészkő torzók..."

Megint csak alkalmam volt többször arra járni, így a fények meg-megváltoztatták a kompozíció összképét. De már első látásra megszerettem.

A Moirákról: görög mitológiai alakok, "a végzet irányítói, az emberi élet fonalát szövő, gombolyító illetve elvágó három istennő", név szerint: Klóthó (Fonó), Lakheszisz (Sorsjuttató), Atroposz (Kérlelhetetlen). Gondolnánk, Klóthó fonja, Lakheszisz eregeti és Atroposz elvágja az élet fonalát, de az antik ábrázolás nem ezt a képet mutatja.
A római mitológiában megfelelőik a párkák.
---
Az aggodalmaskodók megnyugtatására: Kiss Dániel most (2018.09.11.) megkapta második levelem. Válasza szerint az alkotás még mindig az Epreskertben van, de egyelőre raktárban. Elszállításra vár, de konkrét helyét még keresi.
Források:
Német Szilvi: A szellem és a csont; MKE – szobrász diploma http://www.ujmuveszetfolyoirat.hu/wp-content/uploads/2014/07/2012_szeptember.pdf
http://hu.wikipedia.org/wiki/Moir%C3%A1k
http://www.mke.hu/new/diploma2012szobrasz.php

Kapcsolódó
Torzó
Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

"Moirák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
191513
Feltöltve
2014.12.29. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.12.29. 17:31

"Moirák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
191507
Feltöltve
2014.12.29. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO100

191514
Feltöltve
2014.12.29. 17:36

Göröntsér Vera 14.12.29. 17:36

"Moirák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
191506
Feltöltve
2014.12.29. 17:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.12.29. 17:30

"Moirák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
191508
Feltöltve
2014.12.29. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.12.29. 17:31

"Moirák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
191509
Feltöltve
2014.12.29. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/200 • ISO320

191510
Feltöltve
2014.12.29. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO200

191511
Feltöltve
2014.12.29. 17:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO125

191512

239953
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.05.11. 09:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/56 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.11. 09:17
2013. június

"Moirák" c. alkotás fotói

A szobrot nem találtam
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
279694
Feltöltve
2017.05.30. 11:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/120 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.30. 11:18
A szobrot nem találtam
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.05.30. 11:18
1 új fotót töltöttem a "Moirák" műlaphoz
17.05.29. 17:57
Megérintettem a "Moirák" alkotást
16.05.11. 09:17
1 új fotót töltöttem a "Moirák" műlaphoz
15.01.06. 15:52
A "Moirák" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.30. 17:43
Göröntsér Vera publikálta "Moirák" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.