A magyar kereskedelem története

Debrecen, Piac utca 6.
További képek a Fotólistában

Állapot: Elpusztult

Felállítás1893

Mirkovszky Géza (festőművész)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2014.12.14. 22:10
Debrecenben van ma pár olyan épület, amely egykor nagy jelentőséggel bírt a város életében. Ilyen ez a hatalmas épület is. 1892–93-ban Kereskedelmi Akadémiának épült, eklektikus-neoreneszánsz stílusban. A Gerster Kálmán által tervezett épület első részébe a Kereskedelmi Társulat költözött be akkor. A Nagytemplomra néző díszterem freskóit Mirkovszky Géza festette, az építéssel egy időben.
A város kereskedelmi életét festette a falakra, azt négy nagy korszakra bontva. Az Árpád-kor (896–1000), az Izmaelita-kor 1000–1301), az Olasz-kor (1301–1526), és a Német-kor (1526–1630) címeket adta a festményeknek. Ezen kívül az Új-kort, és a debreceni vásárokat jelenítette meg népies stílusban.

"A kosztümös jeleneteket adó-vevő férfiakkal, nőkkel, és a kereskedés áruival népesítette be. A boltíves hajlatokban jelentek meg a kort jelző feliratok, virágfüzér, fegyver és árukból álló díszes részletek. Erénye ennek a sorozatnak, hogy az akadémikus festészet szokásos kelléktárát (Merkur és mitológiai alakok) mellőzve újszerűen, táji háttérben jelenítette meg a magyar és az idegen alakokat. Hibája a néhol erőltetett népieskedés..."
Forrás: Sz. Kürti Katalin, 1980 (Múzeumi Kurír, 32. szám: 15–18. p.)

Az épületet a Debreceni Képes Kalendárium 1904-es számában mutatták be, több mint száz éve. A debreceni Kereskedelmi Tanintézet ismertetése (1907) címűben is találtam képeket a freskósorozatról, mely körben a terem felső harmadát foglalta el.

1952-ben az újonnan alakult megyei könyvtárnak kerestek helyet. Ezt az épületet választották. A nyitáskor még megvoltak a freskók. 1958-ban a könyvtárban tűz ütött ki, melyben a freskók megsérültek, és az egészet fehérre meszelték ezután. A könyvtár nagytermére én úgy emlékszem, hogy ebbe a terembe galériát építettek a nagy belmagasság miatt, és nem láttam már soha ezt az első képen látható impozáns teret. Egészen 2007-ig működtek itt.

Mirkovszky Géza három épületbe festett két éven belül freskókat, Debrecenben. Az első az Aranybika szállóba készült. Az épületet 1913-ban bontották le, és a freskók megsemmisültek. A másodikként festett freskó volt a Kereskedelmi Akadémiáé, és a harmadikként festettet ma is látni lehet a Zenede falai között.

Az alkotó, Mirkovszky Géza 1899-ben hunyt el, 44 évesen.

Az épület 2007 óta áll üresen, lépcsőházában egy első világháborús emléktáblával.
Források:
A debreceni Kereskedelmi Tanintézet ismertetése (Debrecen, 1907)
Debreceni Képes Kalendárium 1904 (50–55. p.) http://fulltext.lib.unideb.hu/journals/bin/tibi.cgi?fi=dkk&ev=1904&sz=01

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A magyar kereskedelem története" c. alkotás fotói

Alkotó
Mirkovszky Géza (festőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190373
Feltöltve
2014.12.14. 21:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.14. 21:02

"A magyar kereskedelem története" c. alkotás fotói

Izmaelita kor
Alkotó
Mirkovszky Géza (festőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190374

190375

Olasz kor
Alkotó
Mirkovszky Géza (festőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190376
Feltöltve
2014.12.14. 21:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.14. 21:03
Olasz kor

"A magyar kereskedelem története" c. alkotás fotói

Olasz kor
Alkotó
Mirkovszky Géza (festőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190377

Német kor
Alkotó
Mirkovszky Géza (festőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190378

190379

Árpád kor
Alkotó
Mirkovszky Géza (festőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190380
Feltöltve
2014.12.14. 21:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.14. 21:04
Árpád kor

"A magyar kereskedelem története" c. alkotás fotói

Debreceni kereskedelem
Alkotó
Mirkovszky Géza (festőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190381

A vázlat
Alkotó
Mirkovszky Géza (festőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190382

A vázlatot ma a Déri Múzeumban őrzik
Alkotó
Mirkovszky Géza (festőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190383
Feltöltve
2014.12.14. 21:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.14. 21:05
A vázlatot ma a Déri Múzeumban őrzik

Adalék vagy máshol

"A magyar kereskedelem története" c. alkotás fotói

Az épület külső homlokzata
Alkotó
Mirkovszky Géza (festőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
190412
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2014.12.15. 01:27
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.12.15. 01:27
2011. március
Az épület külső homlokzata
Összesen 12 fotó

Műlap története

14.12.14. 22:10
TundeK62 publikálta "A magyar kereskedelem története" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.