Kossuth-szobor
Riverside Drive - 113. utca sarkánál
Az emlékmű elkészítésére Horvay János kapta a megbízást, aki ceglédi Kossuth-szobrát választotta alkotása alapjául. Az obeliszk-szerű talapzaton álló Kossuth bal kezében Washington kardját tartja, melynek másolatát bostoni tartózkodása alatt ajándékozták neki. A szobor lábánál egy fiatal magyar katona kezet nyújt egy idős parasztnak, szimbolikusan jelképezve, hogy kiemeli a szolgaságból. A honvéd zászlóján lévő felirat: „Velünk a szent szabadság istene.” A talapzat elejére vésett angol nyelvű felirat: „Kossuth Lajosnak, a szabadság hősének emlékére állították a szabadságszerető magyar származású amerikaiak.”
1928. március 15-én, az avatás napján a magyarok által hozott földet amerikai földdel keverték össze, majd az urnát a szobor talapzatában helyezték el. A 25 ezer résztvevő jelenlétében Perényi Zsigmond báró mondott köszöntőbeszédet. A szobrot Berkó D. Géza leplezte le huszonnégy ágyúlövés kíséretében. Manhattant James Walker, Budapestet pedig Sipőcz Jenő polgármester képviselte.
Horvay János jegyzőkönyve szerint a szobor olcsó bronzból készült, több helyen öntött vasat tartalmaz, ezért 1930-ban már restaurálni kellett. Az emlékmű a New York-i magyarok március 15-i ünnepségének központi helyszíne.
http://www.staff.u-szeged.hu/~gnovak/f99htvasv25.htm
Blogbejegyzések a műlapról
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/975f857af552b40fcfb5261c60864503_4.jpg)
5 nagy magyar szobra a nagyvilágban
![](/tagok/b7915f5a056bab3fd6c0239c3a2acb8e_5.jpg)
![](/tagok/5eb170dee73ea-db4e33fd18a5f9db52e7fcdb40d64219_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f6e88cda731c98ff24ace8f317046560_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/590e811fccde86eea943715fda3fbb67_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ba3ccb6fad882ab614ad4aebf5250ce8_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5ae665d3aadc383ccbb8f01a608deef1_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0b87f7840e6da467173b5c2460b02f2f_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/36a76ed54d2ecc040983f07d2ad784df_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/78dab562ffd230120a2c69e1ef5b2a95_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b1aff43a3b9ac9763daf7d99bc06032f_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a7b503d070b083a016b1de3d3693c387_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4b21fced368a4955699d5618537fb3e4_4.jpg)
"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!