Kismaros, Liget utca

Alternatív, helyi címek:Körtánc
Angol cím:Dancing Women

Kismaros
Liget utca
A Királyréti Erdei Vasút végállomásánál kis parkban, az állomás...Teljes szövegA Királyréti Erdei Vasút végállomásánál kis parkban, az állomás területének végén, a posta épülete mellett.Kevesebb szöveg

Felállítás1976

Berci
2008.07.26. 01:48
Ha nyár, ha napsütés, akkor egy kis Kismaros. A budapestiek nagy része feltétlenül ismeri ezt a jó kis helyet a Dunakanyarban, amely a Börzsöny egyik kapuja. Sokat látott ez a szobor, pedig nem is olyan régi, 1976-ban avatták. Azóta Verőcemarosból Kismaros lett, az Úttörővasútból Erdei Vasút. Akkor került elhelyezésre a kisvasút állomásán, amikor a társadalmi munkában felújított vasutat úttörővasúttá alakították. Néhány évre rá egy nagy árvíz elvitt mindent, a patakparti nyaralókat és a síneket is, teljesen újjá kellett építeni a kisvasutat és környezetét, komoly tervek alapján, nagyobb szabásúra. A szobor tehát látott gyerekeket, úttörőket, trapéznadrágos KISZ-eseket, nyúvéves hajú napközistanárnőket, kopaszokat, efottosokat, mindenféle nemzetiséget a világ minden tájáról a barátság jegyében, eldobott jégkrémpálcikákat, kismozdonyt, nagymozdonyokat, fellendülést, pangást, árvizet, újjáépítést, tömegeket, ürességet, üzemszünetet, Wartburgokat, Zsigulikat, Volgákat, Mercedeseket. Szerették. ... Ja, hogy írjak valamit a szoborról is: modern megformálású alkotás, három összekapaszkodó táncoló nőt ábrázol. Szerintem jól illik a hely hangulatához. (Ha itt jártok, ne mulasszátok el az Ulmi skatulya megtekintését sem, érdekes szobor, a kismarosiak tutajjal érkező őseinek emlékére.)

És most itt megszakítom a leírást, mert az alább lévő bekezdés elavult, ugyanis időközben a szobrot áthelyezték a posta épülete mellé, kissé rejtve, de viszonylag igényes elhelyezésben. A szobrot eldugták, a parkolót előbbre hozták, a szobor eredeti helyére, kibővítették. De ne legyünk elégedetlenek, a lányok állnak, táncolnak, néhány tíz méterre eredeti helyüktől és a bolt vásárlóinak, valamint a kisvasút autóval érkező utasainak sem kell túlságosan sokat fáradniuk a parkoló és a célpontok közötti távolsággal.

Tehát ami itt következik, már nem aktuális. [ És ez a szobor napjainkban van VESZÉLYBEN. Ugyan a vasút épp újra virul és nem fenyegeti bezárás, mint a kilencvenes években, de lehet hogy ez lesz a szobor veszte is talán. Az állomásépületben működő, most felújított élelmiszer-áruház a parkolóhelyek növelését kívánja elérni. Az áruház előtt szűken mérve van vagy 7 parkolóhely. Ha lebontják a szobrot és a maradék kis füves területen is parkolót alakítanak ki, akkor lesz kb. 8-9 hely. Ha fákat is kivágnak, akkor lesz 10. Érdemes? Én a zöldre szavazok, nagyvárosi lévén. Talán Kismaroson sem a beton a menő már. Én azt gondolom, hogy a pár többlet parkolóhely nem sokat segítene, de sokat rombolna. Tényleg szükség volna parkolóra, sokkal többre, de nincs hely. Menjetek vonattal, biciklivel kirándulni, ne foglaljátok el a vásárló helyiek parkolóját, kiránduljatok 2.0-ás / XXI. századi módra, kinek melyik tetszik. A helyiek meg legyenek szívesek parkoljanak a patak túlpartján a postánál és szeressék, értékeljék a szobrukat, ne csak a százéves régiségeket, mert ha minden 30-40 éves szobrot eltüntetnek, későbbre nem lesznek régiek. Reméljük, a szobor a helyén marad, ha már olyan sok mindent megélt eddig.]
Berci
2010.08.03. 13:15
FRISS - Kőrösy András írt nekem és küldött néhány fotót, hogy a szobrot - kapcsolódva az erdei vasút végállomásának átépítéséhez - áthelyezték. A kecske is jóllakott és a káposzta is nagyrészt megmaradt, a szobor nem került messzire eredeti helyétől, az út és a patak túloldalára, a postaépület mellé került, újonnan kialakított kis parkba. A (megkopott) úttörővasúti feeling így elveszett, de lényegesen rendezettebb lett a környezet. Más kérdés, hogy a vasútra várakozók így nem kerülnek közvetlen kapcsolatba a szoborral.
Angol leírás, sztori
Berci
2008.07.26. 01:48
The former Börzsöny Pioneers' Railway - now simply Királyrét Forest Railway is a beloved narrow-gauge train line from the river Danube to the Börzsöny Mountains. The Dancing Women was installed before at the lower train terminus in Kismaros, lately it was replaced a bit, to the local post office, next to the train station.

Berci műlapja

Cím alapján hasonló

"Táncolók" c. alkotás fotói Kismaros településről

A szobor régi helyén, a kisvasút végállomásánál.
Feltöltő
Azonosító
9622
Feltöltve
2008.07.26. 01:24

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.07.26. 01:24
A szobor régi helyén, a kisvasút végállomásánál.

"Táncolók" c. alkotás fotói Kismaros településről

A szobor régi helyén, a kisvasút végállomásánál.
Feltöltő
Azonosító
9623

A padokra leülhetett a sok kiránduló és nézhették a gyepet, a szobrot, behúzódhattak a fa árnyékába és örülhettek. Ezután majd a szűk peronon...Teljes szövegA padokra leülhetett a sok kiránduló és nézhették a gyepet, a szobrot, behúzódhattak a fa árnyékába és örülhettek. Ezután majd a szűk peronon állhatnak és nézhetik a magyarországon szépnek és díszkőnek számító viakoloron parkoló 10 db autót. Szuperkirály.Kevesebb szöveg
Feltöltő
Azonosító
9624
Feltöltve
2008.07.26. 01:24

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.07.26. 01:24
A padokra leülhetett a sok kiránduló és nézhették a gyepet, a szobrot, behúzódhattak a fa...Teljes szövegA padokra leülhetett a sok kiránduló és nézhették a gyepet, a szobrot, behúzódhattak a fa árnyékába és örülhettek. Ezután majd a szűk peronon állhatnak és nézhetik a magyarországon szépnek és díszkőnek számító viakoloron parkoló 10 db autót. Szuperkirály.Kevesebb szöveg

"Táncolók" c. alkotás fotói Kismaros településről

A szobor régi helyén, a kisvasút végállomásánál.
Feltöltő
Azonosító
31423
Feltöltve
2009.10.08. 21:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.10.08. 21:45
A szobor régi helyén, a kisvasút végállomásánál.

"Táncolók" c. alkotás fotói Kismaros településről

A szobor régi helyén, a kisvasút végállomásánál.
Feltöltő
Azonosító
31424

A szobor új helyen, a Posta mellett. Fotó: Kőrösy András. Köszönöm.
Feltöltő
Azonosító
62448
Feltöltve
2010.08.03. 13:10
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ49/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.08.03. 13:10
A szobor új helyen, a Posta mellett. Fotó: Kőrösy András. Köszönöm.

"Táncolók" c. alkotás fotói Kismaros településről

A szobor új helyen, a Posta mellett. Fotó: Kőrösy András. Köszönöm.
Feltöltő
Azonosító
62449
Feltöltve
2010.08.03. 13:11
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.08.03. 13:11
A szobor új helyen, a Posta mellett. Fotó: Kőrösy András. Köszönöm.

"Táncolók" c. alkotás fotói Kismaros településről

A szobor új helyen, a Posta mellett. Fotó: Kőrösy András. Köszönöm.
Feltöltő
Azonosító
62450
Feltöltve
2010.08.03. 13:11
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ40/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 10.08.03. 13:11
A szobor új helyen, a Posta mellett. Fotó: Kőrösy András. Köszönöm.

"Táncolók" c. alkotás fotói Kismaros településről

Feltöltő
Azonosító
347485
Feltöltve
2019.03.24. 12:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 19.03.24. 12:45

"Táncolók" c. alkotás fotói Kismaros településről

Feltöltő
Azonosító
347486
Feltöltve
2019.03.24. 12:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 19.03.24. 12:45

"Táncolók" c. alkotás fotói Kismaros településről

Feltöltő
Azonosító
355199
Feltöltve
2019.05.14. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.14. 21:22

"Táncolók" c. alkotás fotói Kismaros településről

Feltöltő
Azonosító
355200
Feltöltve
2019.05.14. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

355201

355202

Összesen 14 fotó

Műlap története

05.14. 21:22
4 új fotót töltöttem a "Táncolók" műlaphoz!
03.24. 12:45
1 új fotót töltöttem a "Táncolók" műlaphoz!
03.24. 12:45
1 új fotót töltöttem a "Táncolók" műlaphoz!
17.07.01. 15:20
Megérintettem a "Táncolók" alkotást!
17.07.01. 15:20
Megérintettem a "Táncolók" alkotást!
16.11.09. 16:32
A "Táncolók" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.04.01. 13:20
A "Táncolók" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
09.10.08. 21:45
1 új fotót töltöttem a "Táncolók" műlaphoz!
09.10.08. 21:45
1 új fotót töltöttem a "Táncolók" műlaphoz!
08.07.26. 01:48
Berci publikálta "Táncolók" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.