Grenoble, Rue des Universités 151, 38400 Saint-Martin-d'Hères

Alternatív, helyi címek:Front
Angol cím:Front

Grenoble
Rue des Universités 151, 38400 Saint-Martin-d'Hères
UPMF, Université des Sciences Sociales bejárata előtt

Felállítás1971


László Mária
2014.11.26. 23:58
Az Université Pierre Mendès France (UPMF) bejárata előtt, az udvarban, illetve a belső udvarban egy-egy Székely-szobor található.
Nehezen találtam rájuk. Hiábavaló kérdezősködés, semmibe vezető nyomozás után az alkonyban sötétlő épületeket fürkészve egy ismerős alakzatra lettem figyelmes egy törmelékkel teli udvarban. Az esti szürkületben rátaláltam a párjára is. A harmadikat már elmenőben a saroknál jobbra fordulva vettem észre. Reggel vissza kellett hát térnem, hogy úgy mondjam, a kiindulópontomhoz. De fordított sorrendben.
A három rusztikus felületű gránit szobor Székely kedvenc lángfaragás technikájával készült, melyet a nagy bretagne-i gránitbányákban dolgozva fejlesztett ki.
A Front (Homlok) - Point de vue (Szempont) - Parole (Szó), ebben a sorrendben, az egyetemet és annak funkcióit szimbolizálják.
A bejárat előtti fűves területen álló Frontról leesett az alkotót, címet és dátumot jelző tábla, a közelében lévőnek is csak a nyoma maradt meg.

Irodalom:
A magyar származású francia művész, szobrász, festő, építész és író, Pierre Székely Péter (1923-2001) mély emberi bölcsességekkel teli önéletrajzában kalandos életútjába engedi betekinteni az olvasót. (Tiltott istenek. A kőszobrász életfilozófiája. Bp., Palatinus Kiadó, 1997.)
---
A fenti könyvben megtaláltam a grenoble-i szobrok nevét, merthogy Székely nem címeket, hanem neveket ad nekik, mint a gyermekeinek. "Igy később mint élőlényeket nevükön lehet nevezni őket" - írja.
Szobrász a szobrairól:
"Az építész és az [egyetemi] elnök is azt kérték, hogy e szobrok illeszkedjenek bele a diákok és az oktatók társadalmi életébe. Az első, A Homlok a homlokzat előtti téren áll, mint egy pajzs. A másodikon, A Szemponton keresztülnézve a park perspektívája a távoli Alpokig nyúlik. A harmadik, A Szó, az Agóra közepén formáival arra hívja fel a szemlélőt, felmásszon rá és beszédet mondjon vagy verset szavaljon ott. E három szobor-jel szemmel láthatóan és kézzel foghatóan illeszkedi a diákok és tanáraik mindennapi életének terébe. Az egyetemi oktatás részei". (151. oldal)
Források:
[1] Catalogue raisonné des ouvres du sculpteur Pierre Székely
http://j.p.karinthi.free.fr/index.htm
További linkek
[1] Székely Péter
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szekely-peter-240



Kapcsolódó
A Szempont
Kapcsolódó
A Szó
Tagi gyűjteményben
Túl a határon

Cím alapján hasonló

"A Homlok" c. alkotás fotói Grenoble településről

Feltöltő
Azonosító
188138
Feltöltve
2014.11.26. 01:17
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/50 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.11.26. 01:17

"A Homlok" c. alkotás fotói Grenoble településről

Feltöltő
Azonosító
188139
Feltöltve
2014.11.26. 01:34
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.11.26. 01:34

"A Homlok" c. alkotás fotói Grenoble településről

Feltöltő
Azonosító
188140
Feltöltve
2014.11.26. 01:36
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.11.26. 01:36

"A Homlok" c. alkotás fotói Grenoble településről

Feltöltő
Azonosító
188141
Feltöltve
2014.11.26. 01:38
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/50 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.11.26. 01:38

"A Homlok" c. alkotás fotói Grenoble településről

Feltöltő
Azonosító
188142
Feltöltve
2014.11.26. 01:40
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/50 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.11.26. 01:40

"A Homlok" c. alkotás fotói Grenoble településről

Feltöltő
Azonosító
188143
Feltöltve
2014.11.26. 01:43
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/60 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.11.26. 01:43

"A Homlok" c. alkotás fotói Grenoble településről

Feltöltő
Azonosító
188144
Feltöltve
2014.11.26. 01:47
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.11.26. 01:47

"A Homlok" c. alkotás fotói Grenoble településről

Feltöltő
Azonosító
188145
Feltöltve
2014.11.26. 01:48
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/80 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.11.26. 01:48

"A Homlok" c. alkotás fotói Grenoble településről

A tábla hűlt helye a szobron
Feltöltő
Azonosító
188146
Feltöltve
2014.11.26. 01:52
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.11.26. 01:52
A tábla hűlt helye a szobron

"A Homlok" c. alkotás fotói Grenoble településről

A másik tábla helye a közelben
Feltöltő
Azonosító
188147
Feltöltve
2014.11.26. 01:54
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/80 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.11.26. 01:54
A másik tábla helye a közelben

"A Homlok" c. alkotás fotói Grenoble településről

Feltöltő
Azonosító
188148
Feltöltve
2014.11.26. 01:55
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/80 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.11.26. 01:55

"A Homlok" c. alkotás fotói Grenoble településről

Feltöltő
Azonosító
188149
Feltöltve
2014.11.26. 02:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.11.26. 02:06

"A Homlok" c. alkotás fotói Grenoble településről

Feltöltő
Azonosító
230392
Feltöltve
2016.01.27. 11:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.01.27. 11:52

"A Homlok" c. alkotás fotói Grenoble településről

Feltöltő
Azonosító
230393
Fotózva
2014. november
Feltöltve
2016.01.27. 11:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 16.01.27. 11:57
2014. november
Összesen 14 fotó

Műlap története

14.11.26. 23:58
László Mária publikálta "A Homlok" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.