Kosutány Tamás
Felirata: "KOSUTÁNY TAMÁS/1848-1915/. Az agrárkémia tudományának egyik/ megalapítója."
1848. március 7-én született Nyírlugoson. A középiskolát Szatmárnémetiben végezte, utána a keszthelyi gazdasági tanintézetben, majd a pesti tudományegyetemen, végül a hallei egyetemen fejezte be tanulmányait.
Hazatérve a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Felsőbb Tanintézetben a vegytan segédtanára lett. 1884-ben nevezték ki a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia vegytani tanszékének és a hozzá kapcsolódó Vegykísérleti Állomásnak vezetőjévé. 1894-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjainak sorába választotta. 1903-ban kinevezték a budapesti Országos Kémiai Intézet és Központi Vegykísérleti Állomás igazgatójának, ahol haláláig dolgozott. Budapesten hunyt el 1915. január 19-én.
Emlékére bronz mellszobrot állítottak az FVM árkádja alatti Mezőgazdasági Panteonban. Róla bővebben itt: http://mek.oszk.hu/00000/00058/html/
1986. augusztus 19-én dr. Szabó Ferenc mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettes felavatta a két nagy tudós mellszobrát a MÉM árkád- csarnokában. Egyben megemlékezett a minisztérium épületének 100 éves fennállásáról."
![](/tagok/f53b85fa286247af08c38aa654c94279_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bf2ce9d5d914e66d4d5c007f62732177_4.jpg)
"Kosutány Tamás" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e3e585020859025f84b99aaa7f005e9d_4.jpg)
"Kosutány Tamás" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/500 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/274cc3343cbbf332c0fbeb90a9344316_4.jpg)
"Kosutány Tamás" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/500 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9284d75780eab1fcd0e2dd622609fcc6_4.jpg)
"Kosutány Tamás" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/30 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1e99308afb11aee1cee4d1ddb87a7009_4.jpg)
"Kosutány Tamás" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/10 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6a78778d50466ce6f117e308ef93f966_4.jpg)
"Kosutány Tamás" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/25 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/08d8ab9b1ee43b593fe542387c92bfeb_4.jpg)
"Kosutány Tamás" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d2dc40e7638da22a9f63949bed7f2854_4.jpg)
"Kosutány Tamás" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/448d41c313fa03f3c52b793ab2e8ac23_4.jpg)
"Kosutány Tamás" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5be6a57221b6da01349ce07005eac012_4.jpg)
"Kosutány Tamás" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/71e55e41de9f3492736813f569715755_4.jpg)
"Kosutány Tamás" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6e09846fd948f24ee00ff58e3b5621cb_4.jpg)
"Kosutány Tamás" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/15 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d218ce43066a65e2b2bd0581d477c220_4.jpg)
"Kosutány Tamás" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/5 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/306ba79e57497952330820a883e69f96_4.jpg)
"Kosutány Tamás" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/15 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a2432-62e608de34b66-6af7c626cab45351b4ae5e1d_4.jpg)
"Kosutány Tamás" c. alkotás fotói
ƒ36/10 • 1/50 • 5.9mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2f12d126343e050b386d30c09deb7b91_4.jpg)
"Kosutány Tamás" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?