Verzár Frigyes emléktáblája

Debrecen, Nagyerdei krt. 98.

Alternatív, helyi címek:dr. Verzár Frigyes emléktáblája

Debrecen
Nagyerdei krt. 98.
Élettani Intézet I. emeleti folyosója

Felállítás1998. október 20.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Nyul Imre
2014.11.10. 19:14
A Magyar gerontológia folyóirat 2009. szeptemberi számában akadtam rá Dr. Verzár Frigyes újabb emléktáblájára. Az intézet jellegéből adódóan a belépéshez, illetve a fényképezéshez Dr. Csernoch László intézetvezető adott engedélyt.
A DOTE Élettani Intézete is dombormű állításával tisztelgett egykori igazgatója előtt. 1998. október 20-án megemlékezést tartottak Verzár Frigyes professzorról. A megemlékezés keretében domborművet avattak az egyetem Élettani Intézetének I. emeletén.
A dombormű álló téglalap alakú, jobbra néző portréja a professzornak.
Alatta kis réztáblácskán a professzor neve és születési, illetve halálának éve olvasható.
Az alkotást Prím Zoltán ötvösművész készítette.

Dr. Verzár Frigyes (1886-1979) orvosi oklevelét Budapesten szerezte. 1918-tól a debreceni egyetem orvosi karán a Kórtani Intézet, valamint az Élettani Intézet igazgatója. Az 1927/28-as oktatási évben az egyetem rektora. Fő kutatási területe az izomfiziológia, a bélből történő felszívódás, a hormonok és a vitaminok közötti kapcsolatok, az endokrin mirigyek működése.

Verzár Frigyes:
http://www.orvostortenet.hu/tankonyvek/tk-05/pdf/5.1.7/90eves_debreceni_verzar_frigyes.pdf
Magyar gerontológia 1. évfolyam 3. szám 2009. szeptember

Prim Zoltán:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/prim-zoltan-5979
Források:
Magyar gerontológia 1. évfolyam 3. szám 2009. szeptember

Nyul Imre műlapja



Cím alapján hasonló

"Verzár Frigyes emléktáblája" c. alkotás fotói

Dr. Verzár Frigyes
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
186446
Feltöltve
2014.11.10. 18:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ28/10 • 1/13 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.11.10. 18:50
Dr. Verzár Frigyes

"Verzár Frigyes emléktáblája" c. alkotás fotói

Dr. Verzár Frigyes
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
186447
Feltöltve
2014.11.10. 18:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ28/10 • 1/13 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.11.10. 18:50
Dr. Verzár Frigyes

"Verzár Frigyes emléktáblája" c. alkotás fotói

Dr. Verzár Frigyes
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
186448
Feltöltve
2014.11.10. 18:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ28/10 • 1/13 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.11.10. 18:50
Dr. Verzár Frigyes
Összesen 3 fotó

Műlap története

14.11.10. 19:14
Nyul Imre publikálta "Verzár Frigyes emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.