Gárdony-Agárdpuszta, Sigray István u.

Gárdony-Agárdpuszta
Sigray István u.
A Gárdonyi Géza múzeum falán.

Felállítás2014. augusztus 2.


Nem köztéri:Múzeum területe
H.István
2014.11.10. 08:00
Gárdonyi Géza születésének 151. évfordulóján. avatták a múzeum falán kialakított Fejér megyei költők és írók emlékfalát. 22 kortárs magyar szobrászművész egy-egy bronz domborművel járult hozzá a különleges emlékfal létrejöttéhez. A huszonkét alkotás mindegyike egy-egy Fejér megyéhez kötődő, a magyar irodalom történetében jelentős életművel rendelkező alkotónak állít emléket. A tizenhatodikként bemutatott emléktábla Pető Hunor munkája.
Vajda János (Pest, 1829. május 8.–Budapest, 1897. január 17.): a 19. század második felének jelentős költője, publicista. Apja uradalmi erdész volt Válon. Középiskolai tanulmányait Székesfehérváron és Pesten végezte. Első verse 1844-ben jelent meg az Életképekben. 1845-ben vándorszínész lett. 1846 nyarától Alcsúton gazdatiszt-gyakornok. 1847-ben Pesten Pilvaxban Petőfi baráti körébe került. Részt vett az 1848. márciusi eseményekben.
Reménytelen szerelem fűzte a nagyravágyó Kratochwill Georginához, aki egy dúsgazdag gróf kedvese lett. Ez az élmény a lírájában nagy szerepet játszó Gina-versek forrása. 1855-től 1866 nyaráig különböző újságoknak dolgozott. A kiegyezést élesen elítélte. Politikai és szerelmi költészetének legszebb alkotásai a hetvenes-nyolcvanas években születtek.
Életéről és munkásságáról részletesebben itt: http://mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC16241/16294.htm
Források:
http://www.orientpress.hu/131514

H.István műlapja



Cím alapján hasonló

"Vajda János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185797
Feltöltve
2014.11.04. 01:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.04. 01:18

"Vajda János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185798
Feltöltve
2014.11.04. 01:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.04. 01:21

"Vajda János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185799
Feltöltve
2014.11.04. 01:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.04. 01:22

"Vajda János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185800
Feltöltve
2014.11.04. 01:22
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.04. 01:22

"Vajda János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185801
Feltöltve
2014.11.04. 01:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.04. 01:22

"Vajda János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
185802
Feltöltve
2014.11.04. 01:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.04. 01:22

"Vajda János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
186444
Feltöltve
2014.11.10. 17:30
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ35/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 14.11.10. 17:30

"Vajda János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
498799
Feltöltve
2022.08.27. 16:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/40 • 22.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.08.27. 16:17

"Vajda János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gárdony-Agárdpuszta
Feltöltő
Azonosító
498800
Feltöltve
2022.08.27. 16:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 8.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.08.27. 16:17
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.08.27. 16:17
2 új fotót töltöttem a "Vajda János" műlaphoz
18.04.11. 14:31
Megérintettem a "Vajda János" alkotást
17.12.01. 16:04
Megérintettem a "Vajda János" alkotást
14.11.10. 17:30
1 új fotót töltöttem a "Vajda János" műlaphoz
14.11.10. 08:00
H.István publikálta "Vajda János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.