Kenyérmezei csata emlékműve

Nagyvázsony, Vár u. 5.
További képek a Fotólistában

Nagyvázsony
Vár u. 5.
A vár előtti jegyárusító épület mellett.

Felállítás2009. október 10.


H.István
2015.02.09. 00:25
A szobor mellett felállított információs tábla szövege:
„KENYÉRMEZEI CSATA EMLÉKMŰ
Nagyvázsony Község Önkormányzata 2009-ben kiemelten fontosnak tartotta, hogy megemlékezzen az egyik legkiemelkedőbb nemzeti diadalunkról, (Kenyérmező, Erdély, 1479. október 13.). A délerdélyi ütközetben az egyesített magyar-szász seregek kiverték a törököt az akkori Délkelet-Magyarországról. Ennek a győzelemnek köszönhetően Erdély megmenekült a megszállástól. Különösen jelentős hát a győzelem az alig egy emberöltő múlva három részre szakadt magyarság szempontjából. Kinizsi Pál a csata zsákmányából jelentős „fejlesztéseket” vitt véghez: Kinizsi Vár átépítése, palota-építés, az Árpád-kori Szt. István-templom átépítése és felújítása, a közeli Szt. Mihály- hegyen a pálos kolostor és templom felépítése, pálos szerzetesek és az általuk képviselt kultúra, gazdálkodás, fejlődés megszervezése Nagyvázsonyban. Ezen épületek illetve romjaik Községünknek ma is látnivalói és a remélt jövőbeni fejlődés bástyái.
Az itt látható emlékművel kívánunk a felállítás évében megemlékezni a Kenyérmezei Csata 530. évfordulójáról.
A szobor a közeli Vöröstón élő Szabó László szobrászművész alkotása.
Álljon meg Ön is, hajtson fejet Kinizsi Pál, Báthory István és seregeinek dicsősége előtt, hogy ez alkalommal egy nemzeti diadal kapcsán emlékezzen meg nagyjainkról.
Fábry Szabolcs Polgármester”

Meghívó az avatóra: http://www.nagyvazsony.hu/index.php?page=res_detail&news_id=696
Az avatóról: http://balaton.vehir.hu/bakony/2009-10-10/szoboravatas_nagyvazsonyban_a_kenyermezei_csata_530_evfordulojan.html

H.István műlapja


Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Kenyérmezei csata emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvázsony
Feltöltő
Azonosító
185459
Feltöltve
2014.11.01. 12:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.01. 12:08

"Kenyérmezei csata emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvázsony
Feltöltő
Azonosító
185461
Feltöltve
2014.11.01. 12:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.01. 12:09

"Kenyérmezei csata emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvázsony
Feltöltő
Azonosító
185462
Feltöltve
2014.11.01. 12:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.01. 12:09

"Kenyérmezei csata emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvázsony
Feltöltő
Azonosító
185463
Feltöltve
2014.11.01. 12:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.01. 12:09

"Kenyérmezei csata emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvázsony
Feltöltő
Azonosító
185464
Feltöltve
2014.11.01. 12:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.01. 12:10

"Kenyérmezei csata emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvázsony
Feltöltő
Azonosító
293177
Feltöltve
2017.10.23. 10:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.10.23. 10:01

"Kenyérmezei csata emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvázsony
Feltöltő
Azonosító
293178
Feltöltve
2017.10.23. 10:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.10.23. 10:01

"Kenyérmezei csata emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvázsony
Feltöltő
Azonosító
293179
Feltöltve
2017.10.23. 10:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.10.23. 10:01

"Kenyérmezei csata emlékműve" c. alkotás fotói

2019
Alkotó
Település
Nagyvázsony
Feltöltő
Azonosító
347149
Feltöltve
2019.03.22. 20:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.22. 20:39
2019

"Kenyérmezei csata emlékműve" c. alkotás fotói

2019
Alkotó
Település
Nagyvázsony
Feltöltő
Azonosító
347150
Feltöltve
2019.03.22. 20:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.22. 20:40
2019

"Kenyérmezei csata emlékműve" c. alkotás fotói

2019
Alkotó
Település
Nagyvázsony
Feltöltő
Azonosító
347151
Feltöltve
2019.03.22. 20:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.22. 20:41
2019

"Kenyérmezei csata emlékműve" c. alkotás fotói

2019
Alkotó
Település
Nagyvázsony
Feltöltő
Azonosító
347152
Feltöltve
2019.03.22. 20:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.22. 20:43
2019

"Kenyérmezei csata emlékműve" c. alkotás fotói

2019
Alkotó
Település
Nagyvázsony
Feltöltő
Azonosító
347153
Feltöltve
2019.03.22. 20:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/20 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.03.22. 20:44
2019

Adalék vagy máshol

"Kenyérmezei csata emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvázsony
Feltöltő
Azonosító
185458
Feltöltve
2014.11.01. 12:08
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.01. 12:08
Összesen 14 fotó

Műlap története

19.03.22. 20:44
1 új fotót töltöttem a "Kenyérmezei csata emlékműve" műlaphoz
19.03.22. 20:43
1 új fotót töltöttem a "Kenyérmezei csata emlékműve" műlaphoz
19.03.22. 20:41
1 új fotót töltöttem a "Kenyérmezei csata emlékműve" műlaphoz
19.03.22. 20:40
1 új fotót töltöttem a "Kenyérmezei csata emlékműve" műlaphoz
19.03.22. 20:39
1 új fotót töltöttem a "Kenyérmezei csata emlékműve" műlaphoz
15.02.09. 00:25
H.István publikálta "Kenyérmezei csata emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.