Békéscsaba, Németh Lajos utca 2.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:I. világháborús hősi emlékmű
Angol cím:Memorial of World War I.

Békéscsaba
Németh Lajos utca 2.
A Hősök temetőjének közepén áll.

Felállítás1917

Kotricz Tünde (TundeK62)
2014.11.11. 01:45
Nagyon régen meg szerettem volna már keresni Békéscsaba igazi, Hősi emlékművét, amin szobrászati alkotás is van. Az 1917-ben létrehozott Hősök temetőjében helyezték el az alkotást, ami majdnem a város legszélén áll, az északnyugati városrészen. Az emlékművet szemmel láthatóan, a világháború kitörésének 100. évfordulójára szépen felújították. Öröm volt azt is látni, hogy a temető nincs állandóan zárva, mint azt más városokban lehet tapasztalni. A katonasírok is rendezettek voltak.

Talán legtöbbet a kétszeres életnagyságú, hatalmas emlékmű talapzatának négy oldalán elhelyezett felirat mond el. Régies fogalmazásával, közel száz éve nem pótolt évszámával (a háború végét illetően) elég egyedivé teszi a művet. Az 1917-es évszámból következtetve Békés megye egyik elsőként felállított Hősi emlékműve a két katonát, egy fiatalabbat, és egy idősebbet megjelenítő mű.

Lássuk a feliratokat:
"Ezen emlékművet
és sírkertet
Békéscsaba és kör-
nyékének polgárai
létesítették a világ
háború hősei iránt
való mélységes
kegyeletének
jeléül 1917-ben.

Hősök nyugszanak itt
kiknek drága vére
nagy világháborúban
hult hazánk üdvére.
Véres csaták után
látnak édes álmot,
emlékük szent lészen
s mindörökre áldott.

Ezen emlékmű
és sírkert
hirdesse a világ-
háború 1917–19__
hőseinek nemes
áldozatát, és őrizze
meg azok dicső
emlékét a késői
utódok számára.

Pihenjetek békén,
virágos hant alatt,
ámde szellemetek
a sírban nem marad.
S hogyha nagy tettekre
hevül szívünk vágya,
tőle e szent helyen
lobban nemes lángra.

Az emlékmű 725 hősi halottnak állít emléket.

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
185129
Feltöltve
2014.10.28. 01:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
185128
Feltöltve
2014.10.28. 01:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
185132
Feltöltve
2014.10.28. 01:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
185127
Feltöltve
2014.10.28. 01:37
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
185126
Feltöltve
2014.10.28. 01:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
186494
Feltöltve
2014.11.11. 01:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
185133
Feltöltve
2014.10.28. 01:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
185130
Feltöltve
2014.10.28. 01:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
185131
Feltöltve
2014.10.28. 01:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
185135
Feltöltve
2014.10.28. 01:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
185136
Feltöltve
2014.10.28. 01:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
186495
Feltöltve
2014.11.11. 01:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Archív fotók

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
186496
Feltöltve
2014.11.11. 09:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.11.11. 09:13
Archív felvétel

186497

186498

Összesen 15 fotó

Műlap története

épp most
Megérintettem a "Hősi emlékmű" alkotást!
14.11.11. 09:13
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz!

14.11.11. 01:45
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.