Budapest, II. kerület, Máriaremetei út 189.

Budapest
II. kerület, Máriaremetei út 189.
A kegytemplom kapuja mellett

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Verrasztó Gábor
2014.10.28. 00:44
Az angyalok története a teremtéssel kezdődött, ők lettek a legtökéletesebb teremtmények: „Kegyelembe öltöztek és próbára lett téve hűségük. Szabad akaratuk lehetővé tette a jók számára a hűséget, a lázadóknak pedig a bukást. A hűségesek jutalma örök boldogság, a bukottak számára a büntetés az örök kárhozat lett.” A hagyomány Szent Mihályt teszi meg a harc vezérévé, melyben a bukott angyalokat letaszították a mennyből. Mózest halála után angyalok temették el ismeretlen helyre, nehogy a zsidók bálványként tisztelhessék. Szent Mihály főangyal volt az, aki viaskodott a Sátánnal, védve Mózes testét. Lovagrendek védőszentje, de az egyház is segítségül hívja a rossz elleni küzdelemben. Máriaremetei szobrát a szervita szerzetesek állították a két világháború között. Szent Mihály jobb kezében kardot, baljában pajzsot tart, lába alatt a legyőzött gonosz.
Források:
Rieth József: Szentjeink (Pázmány Péter elektronikus könyvtár)

Cím alapján hasonló

"Szent Mihály" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
185119
Feltöltve
2014.10.28. 00:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 14.10.28. 00:35

"Szent Mihály" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
185120
Feltöltve
2014.10.28. 00:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ40/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 14.10.28. 00:35

"Szent Mihály" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188695
Feltöltve
2014.11.30. 13:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.30. 13:25

"Szent Mihály" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
185511
Feltöltve
2014.11.01. 18:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ36/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 14.11.01. 18:55

"Szent Mihály" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
185122
Feltöltve
2014.10.28. 00:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ40/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 14.10.28. 00:35

"Szent Mihály" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
185124
Feltöltve
2014.10.28. 00:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ40/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 14.10.28. 00:36

"Szent Mihály" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
185121

185123
Feltöltve
2014.10.28. 00:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ40/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 14.10.28. 00:36

"Szent Mihály" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188694
Feltöltve
2014.11.30. 13:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.30. 13:25

"Szent Mihály" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188693
Feltöltve
2014.11.30. 13:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/220 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.30. 13:25

"Szent Mihály" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
185512
Feltöltve
2014.11.01. 18:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ30
ƒ40/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 14.11.01. 18:55

"Szent Mihály" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
296348
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2017.11.18. 14:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.18. 14:02
2017. május

"Szent Mihály" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
296349
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2017.11.18. 14:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.18. 14:02
2017. május

"Szent Mihály" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
296350
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2017.11.18. 14:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.18. 14:03
2017. május

"Szent Mihály" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
296351
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2017.11.18. 14:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.18. 14:03
2017. május
Összesen 15 fotó

Műlap története

17.11.18. 14:03
1 új fotót töltöttem a "Szent Mihály" műlaphoz

17.11.18. 14:02

14.11.30. 13:25

14.10.28. 00:44
Verrasztó Gábor publikálta "Szent Mihály" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.