Erzsébet királyné szobra

Bártfafürdő (Bardejovské Kúpele), Főtér
Archív képek

A Deák szálloda előtti téren

Avatás1968
Avatás1903. augusztus 16.

Szórád Péter
2014.10.27. 20:35
Egy gyönyörűségen szép szobor egy gyönyörűségesen szép királynéról egy gyönyörűségesen szép helyen, Bártfától 5 km-re északra fekvő fürdőhelyen. A gyógyforrásokat már évszázadok óta ismerték a környéken. A 19. sz elején épült ki, I. Sándor cár is gyógyítatta magát. Erzsébet királyné megjelenése azonban igazi hírnevet szerzett a helynek, mivel azt a legendát terjesztették, hogy az itteni kúra után tíz évvel fiatalosabbnak nézett ki. A királyné kultusza 1899-ben kezdődött, amikor egy emlékoszlopot állítottak, amelybe befalazták azt az ivópoharat, amelyből 1895-ben, az ott időzésekor itta a gyógyvizet. 1903. augusztus 16-án pedig a Deák szálló előtt – ahol a királyné lakott - ünnepélyes keretek között felavatták a Donáth Gyula által készített emlékművet, amely egy magas, hátszegi márványból készült talapzaton, ülő helyzetben ábrázolja a gyönyörű fiatal királynét, aki a szokásos attribútumokkal rendelkezik, vagyis a koronázási díszruhájában, koronát viselve, kezében legyezőt tartva. Az avatóbeszédet Bárdossy Jenő főispán tartotta, aki a szoborállítás költségének a felét fizette ki, és beszédet mondott Berzeviczy Albert is. Ezután lehullott a lepel, és Bornemisza Gaby kisasszony elszavalta Farkas Imre „Erzsébet királyné” című versét.
A Csehszlovák állam ideje alatt a szobor sokáig raktárban pihent és csak 1968-ban állították fel ismét, ekkor azonban már nem az eredeti felirat kerül a talapzatra. A park szép környezete is a méltó a királyné emlékéhez, sajnos az általa kedvelt fenyőfák kissé leárnyékolják a bronzalakot, miközben a háttérben vakítóan világosra meszelt falak látszanak.
Az emlékmű közelében egy nagy kiterjedésű szabadtéri néprajzi múzeum látogatható, amely Felső-Sáros sajátos népi építészetét mutatja be, köztük egy 18. századból származó ortodox fatemplom is található.
Források:
http://www.erzsebetszobor.eoldal.hu/cikkek/szobortortenetek/szlovakia---slovakia/bartfa.html
http://epa.oszk.hu/00000/00030/02588/pdf/VU_EPA00030_1903_33.pdf
http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1rtfaf%C3%BCrd%C5%91
http://epa.oszk.hu/00000/00003/00037/emlekmuvek.html

Közös gyűjteményben
Erzsébet királyné szobrok

Cím alapján hasonló

"Erzsébet királyné szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bártfafürdő (Bardejovské Kúpele)
Feltöltő
Azonosító
185059
Feltöltve
2014.10.27. 16:16
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/200 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.27. 16:16

"Erzsébet királyné szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bártfafürdő (Bardejovské Kúpele)
Feltöltő
Azonosító
185060
Feltöltve
2014.10.27. 16:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.27. 16:17

"Erzsébet királyné szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bártfafürdő (Bardejovské Kúpele)
Feltöltő
Azonosító
185061
Feltöltve
2014.10.27. 16:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ63/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.27. 16:17

"Erzsébet királyné szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bártfafürdő (Bardejovské Kúpele)
Feltöltő
Azonosító
185062
Feltöltve
2014.10.27. 16:18
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.27. 16:18

"Erzsébet királyné szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bártfafürdő (Bardejovské Kúpele)
Feltöltő
Azonosító
185063

185064
Feltöltve
2014.10.27. 16:19
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ63/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.27. 16:19

"Erzsébet királyné szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bártfafürdő (Bardejovské Kúpele)
Feltöltő
Azonosító
185065
Feltöltve
2014.10.27. 16:20
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ63/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.27. 16:20

"Erzsébet királyné szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bártfafürdő (Bardejovské Kúpele)
Feltöltő
Azonosító
185066
Feltöltve
2014.10.27. 16:20
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

185067
Feltöltve
2014.10.27. 16:20
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.27. 16:20

"Erzsébet királyné szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bártfafürdő (Bardejovské Kúpele)
Feltöltő
Azonosító
185068
Feltöltve
2014.10.27. 16:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.27. 16:21

"Erzsébet királyné szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bártfafürdő (Bardejovské Kúpele)
Feltöltő
Azonosító
185069
Feltöltve
2014.10.27. 16:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ63/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.27. 16:21

"Erzsébet királyné szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bártfafürdő (Bardejovské Kúpele)
Feltöltő
Azonosító
185070
Feltöltve
2014.10.27. 16:22
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.27. 16:22

Archív fotók

"Erzsébet királyné szobra" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Bártfafürdő (Bardejovské Kúpele)
Feltöltő
Azonosító
205513
Feltöltve
2015.05.11. 17:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.05.11. 17:28
Archív felvétel
Képeslap.

"Erzsébet királyné szobra" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Bártfafürdő (Bardejovské Kúpele)
Feltöltő
Azonosító
205514
Feltöltve
2015.05.11. 17:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.05.11. 17:29
Archív felvétel
Képeslap.

"Erzsébet királyné szobra" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Bártfafürdő (Bardejovské Kúpele)
Feltöltő
Azonosító
205515
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2015.05.11. 17:29
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ40/10 • 1/80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.05.11. 17:29
2012. július
Képeslap.

"Erzsébet királyné szobra" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Bártfafürdő (Bardejovské Kúpele)
Feltöltő
Azonosító
205516
Feltöltve
2015.05.11. 17:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.05.11. 17:29
Archív felvétel
Képeslap.

"Erzsébet királyné szobra" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Bártfafürdő (Bardejovské Kúpele)
Feltöltő
Azonosító
205517
Feltöltve
2015.05.11. 17:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.05.11. 17:30
Archív felvétel
Képeslap.

"Erzsébet királyné szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bártfafürdő (Bardejovské Kúpele)
Feltöltő
Azonosító
214808
Forrás
képeslap
Feltöltve
2015.08.14. 15:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.08.14. 15:31
Archív felvétel
Összesen 18 fotó

Műlap története

15.08.14. 15:31
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné szobra" műlaphoz
15.05.11. 17:30
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné szobra" műlaphoz
15.05.11. 17:29

15.05.11. 17:28
1 új fotót töltöttem az "Erzsébet királyné szobra" műlaphoz
14.10.27. 20:35
Szórád Péter publikálta "Erzsébet királyné szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.