Tiszakürt, Fő utca 2.

Tiszakürt
Fő utca 2.
A Tiszakürti Körzeti Általános Iskola aulájának a falán van elhelyezve.

Felállítás1997

Törőcsik Jolán (képzőművész)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Szórád Péter
2014.10.21. 23:06
Törőcsik Jolán professzionális intarziaművész. Tagja a Magyar Alkotóművészek Egyesületének, a Magyar Képző- és Iparművészeti Társaság Szövetségének, a kecskeméti „Műhely” Művészeti Egyesületnek, az Európai Művészek Társaságának. A Faipari Tudományos Alapítvány nívódíjasa. Úgy látja meg a fa erezeteiben és színárnyalataiban rejlő kompozíciót, ahogyan a kőszobrász fedezi fel a kőben rejtőző alakot. Művészetének alapanyaga a fa, amely a tűz, a víz, a levegő és a föld mellett az ötödik őselem, amely mindig világfa vagy életfa is egyben; a fa, amely sohasem hal meg, legfeljebb rövid tetszhalál állapotba kerül, amelyből a művésznő keze új életre kelti. Ehhez azonban pontosan kell ismerni az egyes fafajok keménységét, zsugorodási sajátosságait, repedési, hullámosodási hajlamait, ragasztási és felületkezelési lehetőségeit.
Törőcsik Jolán mindezt ismeri. Életének egyik legkedvesebb feladata volt, amikor megkapta az egykori iskolájának helyén épült modern épület egyik falfelületét, ahol elhelyezhette ezt a monumentális alkotást. A térplasztika magassága 6 méter, szélessége 8 méter, a körplasztika átmérője 4 méter. A felhasznált fafajok: tölgy, kőris, dió, cseresznye, juhar, mahagóni, amarant, bubinga, paldao, selyemfa, ében, nyár, afromosia, okoume és burmai teak.
A kompozíción láthatjuk a Nap, a Hold és a csillagok és csillagjegyek jelképrendszerét. Megjelennek emberek, állatok és növényi motívumok. Felfedezhetjük az életfát, a világfát és a földi környezeten túlmutatva az egész Tejútrendszer kibontakozását.
Források:
Törőcsik Jolán: Az intarziás (X-Meditor Kft., Győr, 2007)
https://www.youtube.com/watch?v=p8T-y9D5nZI
http://www.saghy.sulinet.hu/node/323

Cím alapján hasonló

"Intarziafal" c. alkotás fotói

Alkotó
Törőcsik Jolán (képzőművész)
Település
Tiszakürt
Feltöltő
Azonosító
184563
Feltöltve
2014.10.21. 21:44
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/13 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.21. 21:44

"Intarziafal" c. alkotás fotói

Alkotó
Törőcsik Jolán (képzőművész)
Település
Tiszakürt
Feltöltő
Azonosító
184564
Feltöltve
2014.10.21. 21:44
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/15 • ISO3200

184565
Feltöltve
2014.10.21. 21:45
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/20 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.21. 21:45

"Intarziafal" c. alkotás fotói

Alkotó
Törőcsik Jolán (képzőművész)
Település
Tiszakürt
Feltöltő
Azonosító
184566
Feltöltve
2014.10.21. 21:46
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/20 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.21. 21:46

"Intarziafal" c. alkotás fotói

Alkotó
Törőcsik Jolán (képzőművész)
Település
Tiszakürt
Feltöltő
Azonosító
184567

184568

184569
Feltöltve
2014.10.21. 21:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/6 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.21. 21:47

"Intarziafal" c. alkotás fotói

Alkotó
Törőcsik Jolán (képzőművész)
Település
Tiszakürt
Feltöltő
Azonosító
184570
Feltöltve
2014.10.21. 21:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/10 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.21. 21:47

"Intarziafal" c. alkotás fotói

Alkotó
Törőcsik Jolán (képzőművész)
Település
Tiszakürt
Feltöltő
Azonosító
184571

184572
Feltöltve
2014.10.21. 21:48
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.21. 21:48

"Intarziafal" c. alkotás fotói

Alkotó
Törőcsik Jolán (képzőművész)
Település
Tiszakürt
Feltöltő
Azonosító
184573
Feltöltve
2014.10.21. 21:48
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/25 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.21. 21:48

"Intarziafal" c. alkotás fotói

Alkotó
Törőcsik Jolán (képzőművész)
Település
Tiszakürt
Feltöltő
Azonosító
184574
Feltöltve
2014.10.21. 21:48
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.21. 21:48
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.01.01. 11:38
Megérintettem az "Intarziafal" alkotást
14.10.21. 23:06
Szórád Péter publikálta "Intarziafal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.