Diószegi Sámuel emlékjele

Debrecen, Hollós utca 3.

Felállítás2007

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Nyul Imre
2014.10.06. 12:50
A Kós Károly Művészeti Szakképző Iskola és Kollégiumban történő látogatásom során Juha Richárd elvezetett Debrecen nagyon kevesek által ismert botanikus kertjébe is, ami az iskola mögött terül el.
Itt, az iskolaépület sarkának falán, ahol a botanikus kert kezdődik, áll Diószegi Sámuel pirogránit mellszobra. Ez az alkotás eddig számomra is ismeretlen volt.
Felirata:
DIÓSZEGI SÁMUEL
BOTANIKUS
1760-1813

A szobor úgy ábrázolja a botanikust, kezében egy virággal, mintha az ott állónak ismertetné a növény jellemzőit.

Diószegi Sámuel (1761-1813) református lelkész, botanikus élete nagy része Debrecenhez kötődött. Sógorával, Fazekas Mihállyal írta meg a Magyar Füvész Könyvet (1807). Ez a legismertebb műve, de még számos botanikával kapcsolatos könyvet írt.

A szobrot Hlavács Viktor szobrász, az iskola egykori tanára készítette.

Nyul Imre műlapja

Kapcsolódó
Kós Károly
Kapcsolódó
Kós Károly
Kapcsolódó
Kitaibel Pál
Kapcsolódó
Oszlopfigurák
Kapcsolódó
Kapu-plasztika

Cím alapján hasonló

"Diószegi Sámuel emlékjele" c. alkotás fotói Debrecen településről

Diószegi Sámuel
Feltöltő
Azonosító
182118
Feltöltve
2014.10.06. 00:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/6 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.10.06. 00:19
Diószegi Sámuel

"Diószegi Sámuel emlékjele" c. alkotás fotói Debrecen településről

Diószegi Sámuel
Feltöltő
Azonosító
182119
Feltöltve
2014.10.06. 00:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/5 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.10.06. 00:20
Diószegi Sámuel

"Diószegi Sámuel emlékjele" c. alkotás fotói Debrecen településről

Diószegi Sámuel
Feltöltő
Azonosító
182120

182121
Feltöltve
2014.10.06. 00:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ56/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.10.06. 00:21
Diószegi Sámuel
Összesen 4 fotó

Műlap története

19.10.21. 22:29
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Diószegi Sámuel emlékjele" feltöltésünket!
14.10.08. 20:52
A "Diószegi Sámuel emlékjele" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.10.06. 15:00
A "Diószegi Sámuel emlékjele" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.10.06. 12:50
Nyul Imre publikálta "Diószegi Sámuel emlékjele" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.