Kiss Ferenc-emléktábla

Szolnok, Kossuth u. 1.

Szolnok
Kossuth u. 1.
A megyeháza melletti Angyalosház falán.

Felállítás2010. szeptember 2.


H.István
2015.01.13. 10:07
A Szolnoktv írja:
„Gloria victis – azaz dicsőség a legyőzötteknek – áll a délelőtt felavatott emléktáblán, melyet a város egyik hősi halottja, Kiss Ferenc emlékére állítottak, aki Szolnokon született, itt végezte a kereskedelmi középiskolát, majd besorozták katonának. Munka mellett beiratkozott a Műszaki Egyetemre, tagja lett a híres Petőfi-körnek is. 1956. október 22-én Pestre utazott vizsgázni. Részt vett az egyetemi gyűlésen, másnap pedig a tüntetésen. Nagy szerepe volt abban, hogy a megmozdulás leverésére induló páncélosok visszavonultak, a parancsnokkal ugyanis együtt szolgált katonaként és meg tudta győzni, hogy ne lőjenek a tüntetőkre. Kiss Ferenc másnap toroklövést kapott, sérülésébe október 25-én belehalt. Harminc éves volt. Emlékére egykori lakóháza falán a város önkormányzata és a Tisza-partiak Baráti Egyesülete állított márványtáblát.”
Források:
http://www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=10400

H.István műlapja


Cím alapján hasonló

"Kiss Ferenc-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
181819
Feltöltve
2014.10.01. 17:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.01. 17:10

"Kiss Ferenc-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
192239
Feltöltve
2015.01.08. 14:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.08. 14:37

"Kiss Ferenc-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
192240
Feltöltve
2015.01.08. 14:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.08. 14:37

"Kiss Ferenc-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
192241
Feltöltve
2015.01.08. 14:55
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.08. 14:55

"Kiss Ferenc-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
360934
Feltöltve
2019.06.18. 10:23
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.18. 10:23

"Kiss Ferenc-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
408746
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2020.07.09. 17:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • 4.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 20.07.09. 17:38
2015. augusztus

"Kiss Ferenc-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
408747
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2020.07.09. 17:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • 7.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 20.07.09. 17:38
2015. augusztus

"Kiss Ferenc-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
408782
Feltöltve
2020.07.09. 20:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/200 • 11.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 20.07.09. 20:43
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.07.09. 20:43
1 új fotót töltöttem a "Kiss Ferenc-emléktábla" műlaphoz
20.07.09. 17:38
2 új fotót töltöttem a "Kiss Ferenc-emléktábla" műlaphoz
20.07.04. 12:38
Megérintettem a "Kiss Ferenc-emléktábla" alkotást
19.06.18. 10:23
1 új fotót töltöttem a "Kiss Ferenc-emléktábla" műlaphoz
15.01.13. 10:07
H.István publikálta "Kiss Ferenc-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.