Petőfi Sándor-mellszobor

Kiskunlacháza, Dózsa György út 68

Kiskunlacháza
Dózsa György út 68
A Kapitány Cukrászda előtt áll.

Felállítás1949

Szórád Péter
2014.09.29. 21:49
Az 51-es főút mellett, a Kapitány Cukrászda előtt, egy csaknem három méter magas betonból készült posztamensen van elhelyezve a mellszobor. Két méter magasságban egy márványtáblán az 1849-1949 felirat látható.
A felvételeket már évekkel ezelőtt készítettem, de az alkotó személyét nem tudtam kideríteni. Találtam ugyan egy hasonló változatot Kunszentmiklóson, de ott sem ismert az alkotó. Végignéztem több mint száz Petőfi-szobrot. Megdöbbentő az a változatosság, ahogyan a szobrászok egyedivé teszik a saját alkotásaikat, miközben mindegyikről az első pillanatban látszik, hogy Petőfit ábrázolja. Végül arra a megállapításra jutottam a szabadszállási változat vizsgálata során, hogy a kunszentmiklósi és a kiskunlacházi is ugyanarról a gipszmintáról lett öntve. Ezért úgy gondolom, ez a mű is Marjay György munkája. Egyéb bizonyítékom nincs az alkotó személyének kilétéről. Marjay György életéről vagy munkásságáról sem sikerült egyéb információt vagy adatot "kihalászni", mint ezt az egyetlen alkotást.

Kapcsolódó
Petőfi Sándor
Kapcsolódó
Petőfi Sándor
Kapcsolódó
Petőfi Sándor
Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
181603
Feltöltve
2014.09.29. 20:38
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ58/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.29. 20:38

"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
181604
Feltöltve
2014.09.29. 20:38
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ58/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.29. 20:38

"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
181607
Feltöltve
2014.09.29. 20:39
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ56/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.29. 20:39

"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
181605
Feltöltve
2014.09.29. 20:38
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ58/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.29. 20:38

"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
181608
Feltöltve
2014.09.29. 20:39
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.29. 20:39

"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
181606
Feltöltve
2014.09.29. 20:38
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ90/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.29. 20:38

"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
293792
Feltöltve
2017.10.28. 11:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 17.10.28. 11:33

"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
293793
Feltöltve
2017.10.28. 11:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 17.10.28. 11:34

"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
311735
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.05.08. 16:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 18.05.08. 16:43
2017. augusztus

"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
311736
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.05.08. 16:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 18.05.08. 16:43
2017. augusztus

"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Kiskunlacháza településről

Feltöltő
Azonosító
311737
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.05.08. 16:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 18.05.08. 16:44
2017. augusztus
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.06.22. 11:34
Megérintettem a "Petőfi Sándor-mellszobor" alkotást!
18.05.08. 16:44
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor-mellszobor" műlaphoz!
18.05.08. 16:43

17.10.28. 11:34
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor-mellszobor" műlaphoz!
17.10.28. 11:33
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor-mellszobor" műlaphoz!
17.04.22. 15:10
Megérintettem a "Petőfi Sándor-mellszobor" alkotást!
14.09.29. 21:49
Szórád Péter publikálta "Petőfi Sándor-mellszobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.