Irinyi János-emléktábla

Debrecen, Irinyi utca 1-3.

Debrecen
Irinyi utca 1-3.
Wesselényi utca felől mind a két irányból megközelíthető.

Felállítás1977. május 18.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Nyul Imre
2014.09.29. 15:59
Gyermekkoromban gyakran megfordultam az Irinyi utcában. Akkor még Dohányipari Technikum névre hallgatott az utcában található iskola.
Nem régen - 35-40 év kihagyás után - ismét arra vitt az utam, akkor fedeztem fel az iskola bejárati lépcsősora mellett elhelyezett emléktáblát. A mai Debreceni Irinyi János Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola főbejáratához vezető lépcsősor mellett a névadó domborműves emléktáblája található.

A fehér márványtábla szövege:

IRINYI JÁNOS
1817-1895

Az emléktáblát elhelyezte 1977.V.18-án
az intézet alapításának 25. évfordulóján
az iskola Tantestülete és Ifjúsága.
Estók Sándor alkotása.

Estók Sándor 1939-1943 között Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult. Először a nagyszőllősi polgári iskola rajztanára lett, majd 1945-1946 és 1950-1976 között a debreceni Gépipari Technikum tanára volt.

Irinyi Jánost általában mint a gyufa atyját ismerik, de a szabadságharcig nagyon sokoldalú tevékenységet végzett.
De Irinyi sok szállal kötődik Debrecenhez is. Iskoláit is részben itt végezte.
A szabadságharc leverése után börtönbe került. Szabadulása után a debreceni Tisza Biztosító és Jelzálogbank, mint számtanácsost alkalmazta. 1863 és 1882 között a debreceni István malom igazgatója lett.

Irinyi János élete:
http://www.omikk.bme.hu/archivum/magyarok/htm/irinyirov.htm

Nyul Imre műlapja

Tagi gyűjteményben
Iskolák névadói

Cím alapján hasonló

"Irinyi János-emléktábla" c. alkotás fotói

Irinyi János
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
181530
Feltöltve
2014.09.29. 15:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ32/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.09.29. 15:46
Irinyi János

"Irinyi János-emléktábla" c. alkotás fotói

Irinyi János
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
181531
Feltöltve
2014.09.29. 15:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ45/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.09.29. 15:46
Irinyi János

"Irinyi János-emléktábla" c. alkotás fotói

Irinyi János
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
181532
Feltöltve
2014.09.29. 15:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.09.29. 15:47
Irinyi János

"Irinyi János-emléktábla" c. alkotás fotói

Irinyi János
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
181533
Feltöltve
2014.09.29. 15:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

181534

453245
Fotózva
2014. október
Feltöltve
2021.08.04. 12:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/80 • 12mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 12:44
2014. október
Összesen 6 fotó

Műlap története

21.08.04. 12:44
1 új fotót töltöttem az "Irinyi János-emléktábla" műlaphoz
14.09.29. 15:59
Nyul Imre publikálta "Irinyi János-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.