Tápiószecső, Bajcsy-Zsilinszky utca
Archív képek

Tápiószecső
Bajcsy-Zsilinszky utca
Az alkotás a templom mellett, szemből nézve balra található.

Felállítás1925. augusztus 20.

Aerdna
2014.09.15. 19:29
Tápiószecső I. világháborús emlékművét 1925. augusztus 20-án, Szent István napján délelőtt avatták fel. Az alkotás Cser Károly munkája. Az emlékmű a település 62 hősi halottjának állított emléket.
Régóta kerestem az emlékmű alkotóját és felállítási idejét. Éppen egy másik emlékmű után kutattam, mikor végre fény derült a pontos adatokra.
Az emlékmű katonafigurája azonos a dévaványai emlékmű szobrával (http://www.kozterkep.hu/~/15805/I_es_II_vilaghaborus_emlekmu_Devavanya_1925.html ), melynek szintén nem volt ismert az alkotója.

Az emlékmű talapzatán elöl a felső táblán I. világháborúban elesettek neveit olvashatjuk, az alsó tábla felirata:
„1914-1918
Millecentenárium évében helyreállíttatta Tápiószecső Önkormányzata
1996”

Az emlékmű talapzatának út felé eső oldalán a II. világháborúban elesettek, és elhurcoltak neveit tartalmazó táblák kerültek elhelyezésre.

Az emlékművet szépen helyreállították. Az pedig külön tetszik, hogy a felújításkor a szobrot nem lefestették, hanem megtisztították.
Források:
MTI Hírarchívum 1920-1945, 1925. augusztus 17. 16. o.

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószecső
Feltöltő
Azonosító
179857
Feltöltve
2014.09.15. 19:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.15. 19:04

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószecső
Feltöltő
Azonosító
179858
Feltöltve
2014.09.15. 19:05

Aerdna 14.09.15. 19:05

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószecső
Feltöltő
Azonosító
179859
Feltöltve
2014.09.15. 19:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

179860
Feltöltve
2014.09.15. 19:06

Aerdna 14.09.15. 19:06

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószecső
Feltöltő
Azonosító
179861
Feltöltve
2014.09.15. 19:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.15. 19:06

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószecső
Feltöltő
Azonosító
179862
Feltöltve
2014.09.15. 19:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.15. 19:07

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószecső
Feltöltő
Azonosító
179863
Feltöltve
2014.09.15. 19:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.15. 19:07

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószecső
Feltöltő
Azonosító
179864
Feltöltve
2014.09.15. 19:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.15. 19:08

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószecső
Feltöltő
Azonosító
179865
Feltöltve
2014.09.15. 19:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.15. 19:08

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószecső
Feltöltő
Azonosító
179866
Feltöltve
2014.09.15. 19:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.15. 19:09

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószecső
Feltöltő
Azonosító
179867
Feltöltve
2014.09.15. 19:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.15. 19:10

Archív fotók

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Mozaik képeslap.
Alkotó
Település
Tápiószecső
Feltöltő
Azonosító
179930
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2014.09.16. 10:04
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ40/10 • 1/50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.09.16. 10:04
2012. október
Mozaik képeslap.
Összesen 12 fotó

Műlap története

14.09.16. 10:04
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
14.09.15. 19:29
Aerdna publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.