Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
További képek a Fotólistában

Debrecen
Nagyerdei krt. 98.
A Gamma Sugársebészeti Központ földszintjén látható.

Felállítás2007

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2014.09.29. 21:28
A Debrecenben született Csécsei György professzor tanulmányait is Debrecenben végezte. 1976-ban ideggyógyászatból, 1979-ben idegsebészetből szakvizsgázott. Az idegsebészeti diagnosztikát és kezelést Hullay József professzor vezetése alatt sajátította el. 1981-től 1987-ig németországi klinikákon dolgozott. Visszatérése után egy évvel, 1988-ban kapott egyetemi docensi kinevezést. 1990-ben Kölnben, majd a miskolci Szentpéteri Kapui Kórházban tevékenykedett. 1992-től, igen hamar bekövetkezett haláláig (2005) ismét Debrecenben élt. Ekkortól vezetője az Idegsebészeti Klinikának. 1985-ben szerzett kandidátusi fokozatot, az "Agytörzsi reflexek és kiváltott potenciálok vizsgálata idegsebészeti megbetegedésekben" című disszertációjával.
Forrás: Bot György és Kapusz Nándor: Nyolcvanéves a debreceni orvosképzés (Debrecen, 1998, 218–219. p.) alapján

Úgy néz ki, Imrével három Csécsei emléktábláról tudunk. Egyet feltöltött ő, egyet, most én, és a harmadikat még keressük. Erre az emléktáblára a Klinika egyik legújabb épületében találtam rá.
Sajnos az alkotásból nem sok látszik, mert elé tettek egy hatalmas virágot. A növény régóta ott van. Többször visszamentem fotózni, azt hittem, valamikor csak arrébb húzzák. Mivel a központ földszintjén gyakorlatilag nem találkoztam soha emberfiával sem, így nem volt kitől megkérni a helyzet megváltoztatását.
Az avatás híréről, hiába keresgetek konkrét anyagot, nem találtam eddig rá. A szobrász úr azt írta ma reggel nekem, ott van az alján. Igen, tényleg ott van, csak nem lehet leolvasni a fotóról :(
Emlékszem, a növény miatt nem lehetett szemből lefotózni.

"Egy megvalósult álom bizonyítéka látható, dr. Csécsei György, az Idegsebészeti Klinika néhai igazgatójának álma. A Gamma Sugársebészeti Központ nagyívű tervének meg valósulása egyedülálló az országban. Szimbóluma a több évtizedes fejlesztési koncepciónak, mely a centrumot az ország legkiemelkedőbb és gazdaságilag leginkább életképes orvosegyetemei közé emelte. Megteremtette azt a gazdasági környezetet, melyben létrejött a Gammasebészeti Központ."
Forrás: Egészségcentrum, 2010 őszi száma.
Források:
http://www.deoec.hu/upload/deoec/magazin/Egeszsegcentrum_2010_osz.pdf
http://napkeletnepe.blog.hu/2012/08/28/prof_dr_csecsei_gyorgy
További linkek
http://www.sugarsebeszet.hu/p_gskdebrecen_tortenet.html
http://www.sugarsebeszet.hu/

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Dr. Csécsei György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
179761
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2014.09.15. 00:38
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.15. 00:38
2013. október

"Dr. Csécsei György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
179762
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2014.09.15. 00:38
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO250

179760
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2014.09.15. 00:38
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.15. 00:38
2013. október

"Dr. Csécsei György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
179764
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2014.09.15. 00:43
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.15. 00:43
2013. október

"Dr. Csécsei György" c. alkotás fotói

Messzebbről ennyi látszik az alkotásból :(
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
179765
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2014.09.15. 00:43
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO400

179766
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2014.09.15. 00:44
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.15. 00:44
2013. október

"Dr. Csécsei György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
179767
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2014.09.15. 00:45
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.15. 00:45
2013. október

"Dr. Csécsei György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
181618
Feltöltve
2014.09.29. 20:54
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.29. 20:54

"Dr. Csécsei György" c. alkotás fotói

Dr. Csécsei György (szemből készült fotó)
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
182761
Feltöltve
2014.10.10. 19:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ63/10 • 1/4 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.10.10. 19:24
Dr. Csécsei György (szemből készült fotó)

"Dr. Csécsei György" c. alkotás fotói

Dr. Csécsei György
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
182762
Feltöltve
2014.10.10. 19:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ40/10 • 1/8 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.10.10. 19:25
Dr. Csécsei György

"Dr. Csécsei György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
424348
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2020.11.14. 11:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/30 • 5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.14. 11:50
2018. március

Adalék vagy máshol

"Dr. Csécsei György" c. alkotás fotói

Ebben az épületben látható az emléktábla, a bejárattól balra, a falon.
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
179768
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2014.09.15. 00:45
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.15. 00:45
2013. október
Ebben az épületben látható...Teljes szövegEbben az épületben látható az emléktábla, a bejárattól balra, a falon.Kevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.11.14. 11:50
1 új fotót töltöttem a "Dr. Csécsei György" műlaphoz
14.10.10. 19:25
1 új fotót töltöttem a "Dr. Csécsei György" műlaphoz
14.10.10. 19:24
1 új fotót töltöttem a "Dr. Csécsei György" műlaphoz
14.10.01. 22:23
A "Dr. Csécsei György" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.29. 21:31
A "Dr. Csécsei György" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.29. 21:28
TundeK62 publikálta "Dr. Csécsei György" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.