Arany János-dombormű

Debrecen, Csengő utca 4.

Debrecen
Csengő utca 4.
A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában látható.

Avatás2000
Avatás1959


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2014.10.28. 01:08
A lányom 2009-ben, amikor emelt szintű magyar érettségire készült, ide, ebbe az intézménybe járt több hónapon át egy felkészítő tanfolyamra. Bevallom töredelmesen, akkor, ő találta meg, és fotózta le nekem a műlapon látható domborművet. Én hiába szerettem volna bejutni az egyetem gyakorló gimnáziumába fotózni, hivatalosan nem kaptam engedélyt erre. Többször próbálkoztam, aztán feladtam, és végső megoldásként maradt ez, hogy ő, az egyik órájára menet lefotózta a művet, még 2009-ben.

Sz. Kürti Katalin könyvében az szerepel, hogy a Kossuth Lajos Gimnázium, ami az egyetem gyakorló gimnáziuma, annak is a Kossuth utcai épületében az 1950-es évek végén három, Berky Nándor által alkotott bronz domborművet helyeztek el. A Kossuth Lajos dombormű már évek óta itt van az oldalon, most itt van az Arany János, és még egy hiányzik, a Kossuth Zsuzsáról szóló.

Azóta többször voltam az épületben, különböző alkalmakon, de sajnos nem találtam meg sem ennek a pontos helyét, sem a harmadikat.

Az alkotónak 2012 márciusában volt életmű kiállítása a debreceni Belvárosi Galériában, ahol ott függött az alkotásainak listája. Lefotóztam a listát, és látom, hogy abból is hiányzott ez az alkotás. A családnak fotója sem volt róla, mert a köztéren elhelyezett műveket egy-egy fotóval helyettesítették a galériában. De az artportal listájában sincs benne ez a dombormű, pedig mint a műlap mutatja, ezt is átvitték, és elhelyezték újra, 2000-ben.

Az iskola a Kossuth utcáról elköltözött. Azt az épületet visszakapta a református egyház, és a Dóczy Gimnázium működik falai között. Most az egykori Pavilon laktanyában működik a város egyik leghíresebb, legjobb elit gimnáziuma.

Arany János is a debreceni Református Kollégium diákja volt egy rövid ideig.
Források:
http://www.klte-gyakorlo.sulinet.hu/files/iskolatort.html
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/berky-nandor-4027

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Arany János-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
179569
Fotózva
2009. január
Feltöltve
2014.09.14. 01:15
EXIF információk...
SONY / DSC-H3
ƒ35/10 • 1/80 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.14. 01:15
2009. január

"Arany János-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
179570
Fotózva
2009. január
Feltöltve
2014.09.14. 01:15
EXIF információk...
SONY / DSC-H3
ƒ35/10 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.14. 01:15
2009. január

"Arany János-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
179571
Fotózva
2009. január
Feltöltve
2014.09.14. 01:15
EXIF információk...
SONY / DSC-H3
ƒ35/10 • 1/100 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.14. 01:15
2009. január

"Arany János-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
179572
Fotózva
2009. január
Feltöltve
2014.09.14. 01:15
EXIF információk...
SONY / DSC-H3
ƒ35/10 • 1/60 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.14. 01:15
2009. január
Összesen 4 fotó

Műlap története

14.10.28. 01:08
TundeK62 publikálta "Arany János-dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.