Vésztő-Mágor, Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely

Vésztő-Mágor
Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely
Az alkotás a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhelyen található Népi írók szoborparkjában található.

Felállítás2014. május 24.

Aerdna
2014.09.08. 21:06
Püski Sándornak szobrot állítottak Vésztő-Mágoron, a Népi írók szoborparkjában. A mellszobor avatása 2014. május 24-én, szombaton volt.

Az avatáson Püski Sándor munkásságát dr. Medvigy Endre irodalomtörténész méltatta, az avatóbeszédet Domby Ildikó, a Magyar Művelődési Intézet főosztályvezetője mondta, aki példaképül állította a fiatalság elé a könyvkiadó személyét. "A könyvkiadó szobrát Izsó Gábor, Békés polgármestere és Molnár Sándor, Vésztő első embere leplezte le." A szobor állítása Békés és Vésztő települések támogatásával valósult meg.

A mellszobor Balás Eszter alkotása, a művész fiatalon ábrázolta a könyvkiadót.

Püski Sándor egyszerű paraszti sorból származott, családjába harmadik gyermekként érkezett. Két testvére korán elhunyt, így immáron egyedüli gyermekként lehetősége volt 1921-ben gimnáziumba kerülni. A református gimnázium elvégzése után gyors- és gépírásának köszönhetően egy pesti ügyvédi iroda alkalmazta, majd elvégezte a Pázmány Péter Tudományegyetemet. Az egyetemen gyorsírástudásának köszönhetően tanárai előadásából jegyzeteket készített, és ezeket terjesztette olyan diákoknak, akik nem látogatták az órákat. „Ebből a vállalkozásból nőtte ki magát 1938-ra a Szerb utcai kis könyvesbolt, majd 1939-re a népi írók műveinek kiadására létrehozott Magyar Élet Könyvkiadó Vállalat.” A kiadó elsőként Sinka István Vád című könyvét jelentette meg. „1944-ig százharminc könyvet jelentettek meg, többek között Kodolányi János, Féja Géza, László Gyula, Veres Péter, Erdei Ferenc, Darvas József munkáit.”

A háborút követően kiadóját államosították, 1962-ben letartóztatták, egy évre ítélték koholt vádak alapján. Mivel itthon irodalmi lehetőséget nem kapott, 1970-ben az Egyesült Államokban kezdte újra tevékenységét. 1975-ben alapította meg a Püski Könyvkiadót, 1989-ben tért haza Magyarországra. Felesége, Zoltán Ilona mindvégig hű társa volt, 2006-os halálát követően nem sokkal – kilencvenkilenc éves korában – Püski Sándor is búcsút mondott a földi létnek.
Források:
http://www.stop.hu/kultura/puski-sandor-is-bekerult-a-nepi-irok-vesztoi-panteonjaba/1241617/
http://mno.hu/migr_1834/ujrakezdesek-295117
http://www.beol.hu/bekes/kozelet/szobrot-emeltek-puski-sandor-emlekere-554950
onkormanyzat.mti.hu/dokumentum/1467

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Püski Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
178815
Feltöltve
2014.09.08. 20:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.08. 20:51

"Püski Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
178816
Feltöltve
2014.09.08. 20:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.08. 20:52

"Püski Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
178817
Feltöltve
2014.09.08. 20:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.08. 20:53

"Püski Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
178818
Feltöltve
2014.09.08. 20:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.08. 20:53

"Püski Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
178819
Feltöltve
2014.09.08. 20:54
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.08. 20:54

"Püski Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
178820
Feltöltve
2014.09.08. 20:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

178821
Feltöltve
2014.09.08. 20:55

Aerdna 14.09.08. 20:55

"Püski Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
178822
Feltöltve
2014.09.08. 20:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.08. 20:55

"Püski Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
178823
Feltöltve
2014.09.08. 20:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.08. 20:56

"Püski Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
178824
Feltöltve
2014.09.08. 21:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.08. 21:05

"Püski Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
270236
Feltöltve
2017.03.17. 00:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.17. 00:41

"Püski Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
270237
Feltöltve
2017.03.17. 00:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.17. 00:42

"Püski Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
270238
Feltöltve
2017.03.17. 00:43
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.17. 00:43

"Püski Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
270239
Feltöltve
2017.03.17. 00:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.17. 00:43
Összesen 14 fotó

Műlap története

23.08.01. 10:25
Megérintettem a "Püski Sándor" alkotást
17.03.17. 00:43
1 új fotót töltöttem a "Püski Sándor" műlaphoz
17.03.17. 00:43
1 új fotót töltöttem a "Püski Sándor" műlaphoz
17.03.17. 00:42
1 új fotót töltöttem a "Püski Sándor" műlaphoz
17.03.17. 00:41
1 új fotót töltöttem a "Püski Sándor" műlaphoz
14.09.08. 21:06
Aerdna publikálta "Püski Sándor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.