Nagyenyed (Aiud), Dózsa György út 32 sz.
Archív képek

Nagyenyed (Aiud)
Dózsa György út 32 sz.
A sétatér városközpont felőli részén

Felállítás1896. május 10.

Sántha Imre Géza
2014.09.06. 16:26
1704 március 16-án a Rákóczi-féle szabadságharc idején, a Rabutin vezette labancok felgyújtották Nagyenyed városát. Ekkor a védelemben 30 kollégiumi diák esett el. Holttesteiket a hagyomány szerint a város nyugati részén, az Őrhegy alatti platón, az un. Kápolnadombon temették el. Itt a XIX-ik század második felében sétateret alakítottak ki és elhatározták egy emlékmű felállítását a hős diákok tiszteletére. Erre a milleneumi évben 1896-ban került sor. Egy kis klasszicista mauzóleulszerű építményt készítettek egy szimbólikus oltár fölé. A dombormű- és más diszítő munkákat a kolozsvári szobrász Klősz József (1843-1922) készítette. Ünnepélyes avatására 1896 május 10-én került sor.
Az oltárkő lapján egy babérkoszorú által körbefogott könyv domborműve áll az 1704.III.16-os keltezéssel. Itt még a következő latin felirat olvasható: HIC IACENT SUBSCRIBENTES SANGUINE SUO SUPREMAE LEGI, vagyis:"a Kollégium fiai a vérhullatás legmagasabb törvényének engedelmeskedtek".
Az 1918-as impériumváltáskor az emlékművet románok megrongálták, az oltárkövet a kollégium régiségtárába menekítették be. Visszahelyezésére csak évtizedek múlva kerűlt sor. Az emlékmű első felújítása 1972-ben történt meg, a Kollégium fennállásának 350. évfordulóján. A második restaurálást 2010 tavaszán végezték el szakszerűen amikor a környezetét is rendezték.
Források:
http://www.bethlengabor.ro/files/setateri.htm
További linkek
http://www.nagyenyed.ro/felavattak-a-felujitott-diakemlekmvet/

Cím alapján hasonló

"Diákemlékmű" c. alkotás fotói Nagyenyed (Aiud) településről

Feltöltő
Azonosító
178661
Feltöltve
2014.09.06. 14:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.09.06. 14:42

"Diákemlékmű" c. alkotás fotói Nagyenyed (Aiud) településről

Feltöltő
Azonosító
178662
Feltöltve
2014.09.06. 15:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.09.06. 15:22

"Diákemlékmű" c. alkotás fotói Nagyenyed (Aiud) településről

Feltöltő
Azonosító
178663

178664

178665

178666

178667
Feltöltve
2014.09.06. 15:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.09.06. 15:23

Archív fotók

"Diákemlékmű" c. alkotás fotói Nagyenyed (Aiud) településről

fotó: SIG, 1992
Feltöltő
Azonosító
207335
Évszám
1992
Feltöltve
2015.05.28. 22:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 15.05.28. 22:16
1992, Archív felvétel
fotó: SIG, 1992
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.09.07. 19:45
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Diákemlékmű" feltöltésünket!
14.09.06. 16:26
Sántha Imre Géza publikálta "Diákemlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.