A XVII. századi erdélyi nyomtatás, tudományterjesztés jelentős személyisége volt Misztótfalusi Kis Miklós (1650-1702). Nagyenyeden tanult, innen indult hollandiai peregrinációra. Amszterdamban a híres Blaeu-műhelyben képzett betűszedővé vállt. Tudása, tehetsége, munkabírása, puritán életmódja következtében európai hírnévre tett szert. Fényes karriert futhatott volna be ott, de inkább arra vállalkozott, hogy tudását, tehetségét az erdélyi művelődés szolgálatába állítsa. Önálló nyomdaüzemet kívánt létesíteni, hosszas rábeszélésre mégis elvállalta a református egyház kolozsvári nyomdájának vezetését. Korszerűsített műhelye azonban hosszas huzavona és gáncsoskodás után kezdhette meg működését. Tíz év alatt mintegy félszáz kiadványt jelentetett meg igen gondos szerkesztésben és a kor legmagasabb színvonalán álló tipográfiai ízléssel. Olcsó és hasznos könyveket akart a nép kezébe adni, „hogy a mi nemzetünk nem maradna abban a nagy írástudatlanságban, melyben eddig” volt. Történeti műveket, hasznos tudnivalókkal kiegészített naptárakat, verses köteteket jelentetett meg, kiadta Comenius tankönyveit és ábécés könyveket öt-hatezres példányszámban, a saját költségén. Mindezért mégsem elismerés és jólét, hanem rágalmazás, áskálódás és az anyagi gondokkal való küzdés volt a jutalma. Az ortodox kálvinista egyházi vezetőség vádat emelt Misztótfalusi ellen, hogy szövegfilológiai javításaival meghamisította a Szentírást, hogy munkáiban a vallással szemben álló nézeteket hirdet, s hogy célja a hazai egyházi és vele szorosan összefonódott világi vezetőség lejáratása. Misztótfalusi előbb Apologia, majd Maga személyének mentsége c. munkájában válaszolt a vádakra. Könyve megdöbbentő vádirata a feudalizmusban és vallási ortodoxiában megmerevedett erdélyi elmaradottságnak, a minden haladást ellenző, kicsinyes és ostoba egyházi és világi vezetőknek. Könyvéért perbe fogták, s az ítélet a református egyház vezetőinek nyilvános megkövetésére, műve valamennyi példányának elégetésére s a benne foglaltak írásbeli visszavonására kötelezte. A perbeli meghurcolás izgalmai után, 1699 elején szélütés érte. 1702 márciusában hunyt el Kolozsváron.
300 évvel a perbefogása után e nagyenyedi emléktábla-állítás a református templomi környezetben egyfajta késői rehabilitációjának tekinthető az egyház részéről.