Szent Márton-emlékpadok

Szombathely, Szent Márton u. 40.

Alternatív, helyi címek:Szent Márton félbevágott köpenye

Szombathely
Szent Márton u. 40.
A Szent Márton templom előtti téren

Avatás2008. augusztus 20.


Orbán Róbert
2014.08.28. 19:30
Szent Márton nem sokkal azután, hogy megvált a katonaságtól és "Krisztus szolgájává" szegődött, felkereste szüleit, hogy őket is keresztény hitre térítse. Édesanyját megkeresztelte, de "apja megmaradt a rosszban". Szombathelyen a több évszázadra visszanyúló helyi hagyomány úgy tartja, hogy a keresztelésre Márton szülőhelyén, Savariában került sor. Márton életrajzírói (Sulpicius Severus, Venantus Fortunatus, Tours-i Szent Gergely, stb.) beszámolnak ugyan az eseményről, de a helyszínről nem tesznek említést.
A templom előtti kutat már egy 1350-ben keltezett oklevélben "Szent Márton kútjaként" említik. A keresztelés jelenetét Rumi Rajki István kútszobra mutatja be. ( http://www.kozterkep.hu/~/14738/szent_marton_megkereszteli_edesanyjat_szombathely_rumi_rajki_istvan_1938.html )
2009-ben, Aigner Gézának, a templom akkori plébánosának kezdeményezésére a szobor körül hat kőpadot helyeztek el. A padokon hat nyelven a következő felirat olvasható:
"Szent Márton Savaria szülötte, aki megosztotta köpenyét a koldussal, hazatérve megkeresztelte édesanyját."
Szent Mártonra kíván utalni a padra letett, katonai sisak, kard és köpeny.
Források:
Némethy Mária: Szent Mártonunk köpenye - http://vaol.hu/hetvege/szent-martonunk-kopenye-1268381
További linkek
Írások, tanulmányok Szent Mártonról - http://www.viasanctimartini.eu/adattar/tanulmanyok-publikaciok




Cím alapján hasonló

"Szent Márton-emlékpadok" c. alkotás fotói Szombathely településről

Feltöltő
Azonosító
177622
Feltöltve
2014.08.28. 19:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/150 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.08.28. 19:33

"Szent Márton-emlékpadok" c. alkotás fotói Szombathely településről

Feltöltő
Azonosító
177623
Feltöltve
2014.08.28. 19:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.08.28. 19:36

"Szent Márton-emlékpadok" c. alkotás fotói Szombathely településről

Feltöltő
Azonosító
177624
Feltöltve
2014.08.28. 19:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/105 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.08.28. 19:50

"Szent Márton-emlékpadok" c. alkotás fotói Szombathely településről

Feltöltő
Azonosító
177627
Feltöltve
2014.08.28. 20:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.08.28. 20:02

"Szent Márton-emlékpadok" c. alkotás fotói Szombathely településről

Feltöltő
Azonosító
177629
Feltöltve
2014.08.28. 20:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/85 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.08.28. 20:08

"Szent Márton-emlékpadok" c. alkotás fotói Szombathely településről

Feltöltő
Azonosító
177630
Feltöltve
2014.08.28. 20:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.08.28. 20:11

"Szent Márton-emlékpadok" c. alkotás fotói Szombathely településről

Feltöltő
Azonosító
177633
Feltöltve
2014.08.28. 20:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/110 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.08.28. 20:16

"Szent Márton-emlékpadok" c. alkotás fotói Szombathely településről

Feltöltő
Azonosító
177634
Feltöltve
2014.08.28. 20:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.08.28. 20:18

"Szent Márton-emlékpadok" c. alkotás fotói Szombathely településről

Feltöltő
Azonosító
177635
Feltöltve
2014.08.28. 20:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/120 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.08.28. 20:21

"Szent Márton-emlékpadok" c. alkotás fotói Szombathely településről

Feltöltő
Azonosító
177636
Feltöltve
2014.08.28. 20:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.08.28. 20:23
Összesen 10 fotó

Műlap története

14.08.28. 21:07
Orbán Róbert publikálta "Szent Márton-emlékpadok" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.