Vésztő-Mágor, Történelmi emlékhely

Angol cím:St. Ladislaus

Vésztő-Mágor
Történelmi emlékhely
Az alkotás a vésztő-mágori történelmi emlékhely romkertje és kiállítóhelye előtt található.

Felállítás1996. augusztus 31.

Aerdna
2014.08.27. 20:20
Szent László lovasszobrát 1996. augusztus 31-én avatták fel, amikor Békés megye honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából emlékülést tartott, melyen 74 település képviseltette magát. Az emlékülésre a református templomban került sor, majd felavatták Mihály Gábor alkotását.

Az avatáson dr. Bereczky Lóránt tartotta az avató beszédet, az egyházak képviselői imát mondtak, megáldották a szobrot.

Az alkotás a szent királyt harci öltözetben ábrázolja, kezében bárdot tart. A szobor két egymás mellett szorosan álló körülbelül három méter magas oszlopon helyezkedik el. Az oszlopok a mágori dombon megtalált monostort jelképezik.

Az oszlopok alatti talapzat felirata:
„Szent László király”

A mágori domb mérete megmozgatta az emberek fantáziáját. Különböző legendákat szőttek köré, papokról, majd törökökről szóltak ezek a történetek. Az 1968-tól kezdődő ásatások egy középkori temető, majd a Csolt-monostor romjait tárták fel. 1982. augusztus 25-e óta látogatható a romkert, és az alatta kialakított kiállítóhely.
Források:
http://www.veszto.hu/hirek.fcgi?type=71
http://vendegvaro.utazom.com/szent-laszlo-szobor-magor-veszto
http://www.veszto.hu/hirek.fcgi?type=71

Aerdna műlapja

Közös gyűjteményben
Szent László-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
177433
Feltöltve
2014.08.27. 19:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.27. 19:11

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
177434
Feltöltve
2014.08.27. 19:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.27. 19:12

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
177435
Feltöltve
2014.08.27. 19:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

177436
Feltöltve
2014.08.27. 19:13

Aerdna 14.08.27. 19:13

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
177437
Feltöltve
2014.08.27. 19:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.27. 19:13

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
177438
Feltöltve
2014.08.27. 19:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.27. 19:14

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
177439
Feltöltve
2014.08.27. 19:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.27. 19:15

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
177440
Feltöltve
2014.08.27. 19:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.27. 19:16

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
177441
Feltöltve
2014.08.27. 19:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.27. 19:17

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
177442
Feltöltve
2014.08.27. 19:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.27. 19:18

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
270567
Feltöltve
2017.03.18. 23:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.18. 23:43

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
270568
Feltöltve
2017.03.18. 23:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.18. 23:43

"Szent László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
270569
Feltöltve
2017.03.18. 23:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.18. 23:44
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.08.01. 10:05
Megérintettem a "Szent László" alkotást
17.03.18. 23:44
1 új fotót töltöttem a "Szent László" műlaphoz
17.03.18. 23:43

14.08.27. 20:20
Aerdna publikálta "Szent László" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.